Az igáslókultúrát bemutató turisztikai központot adtak át Nagyvázsonyban

KULTÚRA
2019 május 02., 20:13
comments 103

Ökoturisztikai központot adtak át Nagyvázsonyban, az Európában egyedülállónak mondható létesítmény az igáslovak kultúráját, a velük végzett tevékenységet mutatja be a látogatóknak.

A Magyar Igásló Ökoturisztikai és Tájérték Központ csütörtöki ünnepélyes átadóján Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere, a központ ötletgazdája elmondta, hogy a 126 millió forint EU-s forrásból épült, 33 hektáron elterülő létesítményben az igásló lovas kultúra bemutatásán túl, a központ a helyi termékek gyűjtőpontjaként szolgál, és rendezvénytérként működik, a szomszédságában pedig egy 1200 méteres tanösvény kanyarog.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára azt mondta: az igásló központ segíti a helyi és a régiós gazdaság erősödését, és átörökíti a lovaskultúra hagyományait a jövőnek. Azt mondta, a ló és a vele végzett munka szerves része, mozgatója volt a magyar gazdaságnak a 20. század első feléig, de mára méltatlanul háttérbe szorult.

De kár, hogy ma már nem így csinálják!
photo_camera De kár, hogy ma már nem így csinálják!

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a központ létrejöttével, a nagyvázsonyi látnivalók (a vár és a postamúzeum) kiegészültek egy harmadik nevezetességgel, ezek megtekintése már egy teljes napi programot adhat a turistáknak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.