Csak Kocsis Máté kampányüzeneteit tartotta fontosnak közölni a VIII. kerületi önkormányzat lapja

A VIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja, a Józsefváros megsértette választási törvény esélyegyenlőségi alapelvét, mivel kizárólag Kocsis Máté véleményét közölte az EP-választásokkal kapcsolatban, állapította meg csütörtökön a Fővárosi Választási Bizottság határozata.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetőjeFotó: 444

Eredetileg az MSZP tett panasz, amiért az önkormányzati lap április 17-én megjelent száma „Kocsis Máté: Európa jövőt választ magának” címmel jelentette meg Kocsis Máté közleményét, amelyben a képviselő kifejti hogy „a kormánypártok folytatják az ajánlások gyűjtését, hogy minél több támogatót sorakoztathassanak fel a miniszterelnök hétpontos programja mögé”. Majd felmondta Orbán Viktor hétpontos programját, valamint hangsúlyozza a Fidesz bevándorlást ellenző álláspontját. Végül pedig leszögezte: „(…) a választás tétje, hogy az uniónak bevándorlásellenes vagy bevándorláspárti vezetői lesznek.” Továbbá: „a választóknak emellett arról is dönteniük kell, hogy Európa az európaiaké marad-e, vagy átengedik a helyet más kultúrából, civilizációból érkezőknek.

Viszont a Józsefváros újság április 29-én megjelent számában már nem szerepelt az európai parlamenti képviselők választásával kapcsolatos tartalom. Az MSZP kifogásolta, hogy az önkormányzati újság két, egymást követő, kampányidőszakban megjelenő számában a választáson induló jelölő szervezetek képviselői közül csak Kocsis Máté fideszes országgyűlési képviselő közleményét jelentette meg. Ezzel pedig megbontotta a jelölő szervezetek közötti verseny egyensúlyát.

A kifogás szerint mindezekből az következik, hogy Kocsis Máté, valamint az általa megfogalmazottak szerepeltetése a további jelölő szervezetek álláspontja megjelentetésének hiányában 

alkalmas arra, hogy a Fideszt mint egyetlen választási lehetőségként tüntesse fel a választópolgárok számára, így alkalmas akaratuk befolyásolására. A Fővárosi Választási Bizottság megállapította, hogy valóban csak a Fidesz országgyűlési képviselője, Kocsis Máté kapott teret az európai parlamenti választáson jelölő szervezetként nyilvántartásban vett pártok képviselői közül, hogy jelölő szervezete üzeneteit kifejtse. 

Ugyanakkor a testület bírság kiszabását már nem tartotta indokoltnak.A döntés után még lehet fellebbezni. 

Az 52 ezer példányban terjesztett önkormányzati lap nem most tolta meg először a Fidesz kampányát, a tavalyi időközi polgármester-választáson szinte csak a fideszes Sára Botondról írt.