12 percenként hal meg egy újabb gyerek Jemenben

külföld
2019 május 05., 07:28
comments 181

Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) jelentése szerint az év végére 230 ezerre nőhet a jemeni polgárháború áldozatainak száma. 

Az ENSZ jelentésének összefoglalója
photo_camera Az ENSZ jelentésének összefoglalója

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz - a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz - hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket támogató arab koalíció, miután a húszik elfoglalták az ország északi részének nagy részét és a fővárost, Szanaát is, elűzve a kormányt. 

A jelentés szerint, ha nem születik tűzszünet, akkor az év végére a polgárháború áldozatainak száma 233 ezer lehet, és ezek többsége, 60 százaléka ötéves vagy annál fiatalabb gyerek. Az ENSZ előrejelzése szerint 102 ezren lesznek év végére, akik a harcokban veszítették életüket, és 131 ezren, akik a polgárháború következtében kitört humanitárius válságban, azaz az élelmiszer-hiány, illetve az orvosi ellátás hiánya miatt. 

Egy súlyosan alultáplált jemeni gyerek, 2018 novemberében
photo_camera Egy súlyosan alultáplált jemeni gyerek, 2018 novemberében Fotó: -/AFP

Az ország lakosságának 80 százaléka, több mint 24 millió ember élete függ jelenleg a segélyezésektől, és több mint 13 millió embert fenyeget az éhezés. Az ENSZ jelentése szerint kevesebb mint 12 percenként hal meg egy gyerek a háborúban. 

Az ENSZ irányítása alatt jelenleg is zajlanak béketárgyalások a felek között, egyelőre kevés eredménnyel. 

Az Independent cikke megjegyzi, hogy Nagy-Britanniában közben komoly ellenzéki nyomás nehezedik a kormányra, hogy az ország ne adjon el több fegyvert Szaúd-Arábiának, mivel az ötpárti, ellenzéki képviselők attól tartanak, hogy azok a fegyverek végül Jemenben köthetnek ki. A konfliktus 2015-ös kitörése óta az ország 4,7 milliárd font értékű fegyvereladásról állapodott meg a szaúdiakkal. 

photo_camera Fotó: AHMAD AL-BASHA/AFP

Közben Donald Trump április 16-án emelt vétót a kongresszus azon határozata ellen, amely megtiltotta volna a Jemenben harcoló, Szaúd-Arábia vezette koalíciós erők további támogatását. A kongresszusi határozat továbbá elrendelte volna "az amerikai katonai erők visszavonását a jemeni ellenségeskedésekből".

Az elnöki vétót egy kétharmados többséggel, vagyis 67 vokssal meghozott szenátusi határozat mondhatta volna ki semmisnek. Ám a határozat csütörtökön 53:4 arányban elbukott. (Independent, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.