Az újpopulista, nacionalista, gyűlölködő erők világszerte tapasztalható előretörését sokan tulajdonítják annak, hogy a liberális demokrácia balos, liberális és konzervatív hívei elhanyagolták az olyan hétköznapi, természetesnek vett dolgok hagsúlyozását, mint hogy például milyen jó dolog a személyes szabadság.
Czutor Zoltán zenész szakmájához illően egy dallal szállt be ebbe az izgalmas vitába: új Szeged-himnusza bebizonyítja, hogy ez micsoda téves elmélet. A Czutor-dal meghallgatása után az az ember benyomása, hogy ha a demokraták hamarabb nyomják a csengőt, talán még sokkal nagyobb lett volna a katasztrófa.
A dal nem is annyira rejtett üzenete az, hogy aki a szabadságról beszél, az gyagya.
Ez jó kiindulópont. Erős koncepció nélkül nincs ütős himnusz. A professzionális szerzőgárda három csatornán keresztül erősíti az üzenetet:
Lakossági, kereskedelmirádiós cukiskodó prüntyögés, acapellaszósszal leöntve, telitalálat.
Ha a zene telitalálat volt, akkor a szövegről a Nagy Hadronütköztető szintjén beszélhetünk csak. A szerző jobban nyit, mint Kaszparov: a nehezen vitatható kezdő állítás után
– „A szív olyan boldog, ha szabad!” –
két ragyogóan értelmetlen, citromízű banán-kategóriás sor következik:
„Gyere délre velem,
Ez keleten a nyugat!”
Ezek tökéletesen ágyaznak meg az önmaga értelmetlenségén kacagó szöveg ironikus önleleplezésének, miszerint:
„Itt a vízből is értelem fakad.”
A strófa vége ismét hippiparódiába fordul:
„Szerelem ez a hely,
Szeretem, ha szabad.”
Sokan egy egész élet alatt nem képesek összehozni ennél többet, Czutor mester azonban olyan második versszakot pakol ide, ami szinte elhalványítja a mesteri elsőt. A pusztítás és újjáépítés képével indít, zenésznek megbocsátható módon összetévesztve Szegedet az ókori Egyiptommal:
„Az árvíz
Arra jó, hogy minden újra teremjen.”
Aztán – igazi rock and roll-arcról beszélünk! – hármas, igaz kissé dadogós szexfigurával folytatja:
„Mind a két folyó, hogy
Szőkeségük öleljen.”
Majd váratlanul dadaista, a szó köznapi értelmében teljesen összefüggéstelen zárlattal koronázza meg a strófát:
„Itt a századok
Jönnek és csak egyre feljebb emelnek,
Néha lázadok,
Mi így szeretjük, erősen. Igen!”
A kötelező ismétléseken túl a szöveg további része is tele van kiváló részletekkel. Az abszurdan vicces brit halandzsaköltők sem tudtak például olyat, hogy:
„A napfény
Itt többet ér, hogy még világosabb legyen,
És ha kérsz, ehetsz,
De itt ragadsz az ízeken, igen.”
Ezt talán csak Radnóti Miklós tudta megközelíteni a magyar költészetben:
„Mert értem én a hámorod
bakorrú lepkeszeg,
pártigazolványt rámol ott
két röppenő keszeg.”
De videófixált korunkban mit érne a szuggesztív zene-szöveg kettős egy ütős klip nélkül?! Márpedig Szeged új himnusza a szemünkön keresztül legalább olyan elánnal támadja az agyat, mint a fülünkön át. A klipben ugyanis egy rakás magyar zenészt láthatunk, közvetlenül nagyobb mennyiségű dinitrogén-oxid belélegzése után. Hogy mire képes a lufi/patron/nevetőgáz?
Mint olyan sokan megtapasztalhatták a klipben látható kísérleti alanyok előtt, teljesen kikapcsolja az agyat. Pont úgy, mint Szeged új himnusza, még nitrogén nélkül is.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.