Olyan szabadsághimnuszt írtak Szegednek, hogy az ember áhítozni kezd a diktatúrára

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.
  • Érezted már azt, hogy „bárcsak fényes rendőrcsizmák taposnának el, miután rég megvonták az összes szabadságjogomat”? Ha meghallgatod Szeged új himnuszát/városdalát, ezt fogod érezni! 

Az újpopulista, nacionalista, gyűlölködő erők világszerte tapasztalható előretörését sokan tulajdonítják annak, hogy a liberális demokrácia balos, liberális és konzervatív hívei elhanyagolták az olyan hétköznapi, természetesnek vett dolgok hagsúlyozását, mint hogy például milyen jó dolog a személyes szabadság.

Czutor Zoltán zenész szakmájához illően egy dallal szállt be ebbe az izgalmas vitába: új Szeged-himnusza bebizonyítja, hogy ez micsoda téves elmélet. A Czutor-dal meghallgatása után az az ember benyomása, hogy ha a demokraták hamarabb nyomják a csengőt, talán még sokkal nagyobb lett volna a katasztrófa.

A dal nem is annyira rejtett üzenete az, hogy aki a szabadságról beszél, az gyagya. 

Ez jó kiindulópont. Erős koncepció nélkül nincs ütős himnusz. A professzionális szerzőgárda három csatornán keresztül erősíti az üzenetet:

1.) Zene

Lakossági, kereskedelmirádiós cukiskodó prüntyögés, acapellaszósszal leöntve, telitalálat.

2.) Szöveg

Ha a zene telitalálat volt, akkor a szövegről a Nagy Hadronütköztető szintjén beszélhetünk csak. A szerző jobban nyit, mint Kaszparov: a nehezen vitatható kezdő állítás után

– „A szív olyan boldog, ha szabad!” –

két ragyogóan értelmetlen, citromízű banán-kategóriás sor következik:

„Gyere délre velem,
Ez keleten a nyugat!”

Ezek tökéletesen ágyaznak meg az önmaga értelmetlenségén kacagó szöveg ironikus önleleplezésének, miszerint:

„Itt a vízből is értelem fakad.”

A strófa vége ismét hippiparódiába fordul:

„Szerelem ez a hely,
Szeretem, ha szabad.”

Sokan egy egész élet alatt nem képesek összehozni ennél többet, Czutor mester azonban olyan második versszakot pakol ide, ami szinte elhalványítja a mesteri elsőt. A pusztítás és újjáépítés képével indít, zenésznek megbocsátható módon összetévesztve Szegedet az ókori Egyiptommal:

„Az árvíz
Arra jó, hogy minden újra teremjen.”

Aztán – igazi rock and roll-arcról beszélünk! – hármas, igaz kissé dadogós szexfigurával folytatja:

„Mind a két folyó, hogy
Szőkeségük öleljen.”

Majd váratlanul dadaista, a szó köznapi értelmében teljesen összefüggéstelen zárlattal koronázza meg a strófát:

„Itt a századok
Jönnek és csak egyre feljebb emelnek,
Néha lázadok,
Mi így szeretjük, erősen. Igen!”

A kötelező ismétléseken túl a szöveg további része is tele van kiváló részletekkel. Az abszurdan vicces brit halandzsaköltők sem tudtak például olyat, hogy:

„A napfény
Itt többet ér, hogy még világosabb legyen,
És ha kérsz, ehetsz,
De itt ragadsz az ízeken, igen.”

Ezt talán csak Radnóti Miklós tudta megközelíteni a magyar költészetben:  

„Mert értem én a hámorod
bakorrú lepkeszeg,
pártigazolványt rámol ott
két röppenő keszeg.”

3.) Vizuál

De videófixált korunkban mit érne a szuggesztív zene-szöveg kettős egy ütős klip nélkül?! Márpedig Szeged új himnusza a szemünkön keresztül legalább olyan elánnal támadja az agyat, mint a fülünkön át. A klipben ugyanis egy rakás magyar zenészt láthatunk, közvetlenül nagyobb mennyiségű dinitrogén-oxid belélegzése után. Hogy mire képes a lufi/patron/nevetőgáz?

Mint olyan sokan megtapasztalhatták a klipben látható kísérleti alanyok előtt, teljesen kikapcsolja az agyat. Pont úgy, mint Szeged új himnusza, még nitrogén nélkül is.