Guaidó: Többen is megígérték, hogy követnek Maduro ellen, de nem tartották be a szavukat

külföld
2019 május 07., 04:13
comments 46
photo_camera Fotó: YURI CORTEZ/AFP

Többen is voltak, akik megígérték, hogy követik, ha fellázad Nicolás Maduro ellen, mégsem tartották be a szavukat - mondta az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban a magát Venezuela ideiglenes elnökének nyilvánító Juan Guaidó.

Az ellenzéki politikus ennek ellenére továbbra is azt állítja, hogy nagyon közel a változás. Guaidó januárban az alkotmányra hivatkozva nyilvánította magát ideiglenes államfőnek, amit eddig 50 ország ismert el. A hadsereg vezérkara viszont további is hű Maduróhoz. Guaidó legutóbb április végén szólított fel katonai felkelésre egy Caracas mellett fekvő katonai bázison, katonának látszó egyenruhások gyűrűjében. Maduro szerint puccskísérlet történt, de meghiúsították. Országszerte tiltakozások kezdődtek, amelyekben öten meghaltak, és 233 embert vettek őrizetbe.

photo_camera Fotó: RONALDO SCHEMIDT/AFP

„Nyilvánvaló, hogy az elégedetlenség általános, és ez alól a hadsereg sem kivétel” - mondta az interjúban Guaidó - szerinte tárgyalnak olyan civil és katonai vezetőkkel is, akik „készek az alkotmány oldalára állni”. Szerinte Maduro már a saját testőreiben sem bízik, és gyengesége miatt hamarosan kénytelen lesz távozni.

„Ma az a helyzet, hogy a hadsereg és a közszféra soraiban még sokaknak le kell győzniük a félelmet” - mondta.

Maduro azzal vádolja az ellenzéket, hogy az Egyesült Államok segítségével puccsot akar végrehajtani. Az interjúban Guiadó arról beszélt, hogy a venezuelai válság megoldására elképzelhető nemzetközi összefogás - a katonai beavatkozás lehetőségét viszont „vitatott lehetőségnek” nevezte. (MTI/AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.