Videó került elő arról, ahogy a mozsgói fogyatékos otthonban vernek egy beteget

A rendőrség még áprilisban indított nyomozást, mivel felmerült, hogy súlyos bántalmazás történhetett a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonában. Még tavaly keresték meg a TASZ-t azzal, hogy bántalmazzák a mozsgói otthon lakóit, és ezt videofelvétel is bizonyítja. Az üggyel kapcsolatban 2018 augusztusában az ombudsmani hivatal is helyszíni vizsgálatot folytatott, jelentését idén április 4-én hozta nyilvánosságra. 

Az RTL Klub Házon kívül című műsora most felvételeket mutatott be arról, ahogyan az ápolók ütik és megalázzák a betegeket a mozsgói fogyatékos otthonban.

A rövid videókat az otthon egy korábbi dolgozója készítette. Elmondása szerint felháborította az, ahogy bánnak a betegekkel, és az is, hogy szerinte az intézetben sokan tudtak a bántalmazásokról, mégsem tettek semmit.