Elképesztő meccsen jutott a BL-döntőbe a Tottenham

foci
2019 május 08., 21:08

Lucas Moura a Tottenham új istene. 

photo_camera Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

A 26 éves brazil mesterhármasával jutott története során először a Bajnokok Ligája döntőjébe az angol csapat. Ennek az esélye szinte semmi volt a BL-döntő visszavágójának a 35. percében, amikor az Ajax berúgta a második gólját. Ezzel összesítésben már 3-0-ra vezettek a hollandok, miután az első meccset London megnyerték. És ez egészen az 55. percig így volt. Aztán jött megint egy olyan második félidő, amiben egy angol csapat három gólt szerzett, és lett a vége Ajax-Tottenham 2-3. 

De kezdjük az elején. A Tottenhamnek mindenképpen nyernie kellett, de pocsék formában érkezett Amszterdamba, az előző 5 tétmeccséből négyet elveszített. Kevésbé voltak ugyanakkor tartalékosak, mint az első elődöntőben. 

Az Ajax már az 5. percben megszerezte a vezetést. Az előző körben a Juventusnak is gólt fejelő csapatkapitány, De Ligt megint szöglet után fejelt gólt. 

link Forrás

A Tottenham egy percen belült egyenlíthetett volna, Szon a kapufát találta el. Az angolok próbálkoztak tovább, de a 35. percben jött az Ajax újabb gólja, egy kontrát  Zijes fejezett be.  

link Forrás

Úgy nézett ki, ezzel vége is a meccsnek, a Tottenham három gólra volt a továbbjutástól. Az angolok a második félidőre mégis úgy jöttek ki, hogy egy gyors góllal megpróbálnak még meccsben maradni. Az Ajax teljesen beszorult, Alli előbb még kihagyott egy óriási helyzetet, a másodiknál viszont nem tudott kapura lőni, mert a nagyon pörgő Lucas Moura elvitte elől a labdát, áttört az Ajax védelmen és begurította a kapus mellett. 

link Forrás

Az 55. percben történt mindez, az 59. percben pedig már 2-2 volt. Elég kaotikus gól volt, Llorente egy métterről rúgta bele a kapusba, a kipattanót viszont nem tudta megfogni Onana saját védője miatt, Lucas Moura megszerezte, végül rá tudott fordulni és egyenlített.

link Forrás

Érdemes megnézni közelebbről

link Forrás

Nagyon jó lett a meccs, az egyenlítés után az Ajax újra elkezdett focizni, a Tottenhamnek is voltak helyzetei (klasszikus kettészakadt a pálya), Zijes kapufával járt legközelebb a gólhoz és a megnyugtató Ajax előnyhöz. 

Egy gól kellett volna még a Tottenhamnek a továbbjutáshoz, a 80. perctől teljesen beszorították az Ajaxot. A 86. percben egy Tottenham szöglet után Vertonghen 4 méterről, teljes tisztán fejelt, nagy erővel a kapufát találta el, a visszapattanót még rákotorta, de a gólvonalról mentettek a hollandok. 

Öt perc volt a ráadás, a hollandok egy kontrából megszerezhették volna a győzelmet, de Tadic utolsó passza nem volt igazán jó. Aztán megint egy nagy Ajax helyzet, nem úgy tűnt, hogy az angolok eljutnak egyáltalán a hollandok kapujához. De eljutottak, egy szöglethez még a kapus is felment fejelni, de szaladhatott vissza. Aztán a 96. percben jött megint Lucas Moura, és a döntőbe lőtte a Tottenhamet. 

link Forrás

A mesterhármast szerző Lucas Moura csak azért került a csapatba, mert Harry Kane sérült. A PSG-től 2017 nyarán vásárolt brazil az első idényében alig lépett pályára a Tottenhamben, idén Kane sérülése miatt játszhatott többet.

link Forrás

A június 1-ei döntőben Tottenham-Liverpool, hiába angol házidöntő, két ilyen elődöntő és az egész idény után nagyon nagy meccs lehet. Vagy egy pokoli 0-0. Eddig három spanyol, egy német és egy angol házi döntő volt a BL-ben. Utóbbi 2008-ban volt, Manchester-Chelsea 1-1, tizenegyesekkel nyert a United. 

link Forrás


Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.