Hadd dohányozzanak és igyanak az emberek! - mondta a norvég egészségügyi miniszter

Rendkívüli hírlevél
Amit 2021-ben azonnal tudni kell.

Sylvi Listhaug, Norvégia újonnan kinevezett egészségügyi minisztere okozott némi felzúdulást, mikor azt mondta, hagyni kell az embereket, hogy annyit dohányozzanak, annyi alkoholt igyanak és annyi vörös húst egyenek, amennyit csak akarnak. A politikus arról is beszélt, hogy a dohányosokat gyakorlatilag páriákként kezeli a társadalom, és ezen is változtatni kellene.

Iratkozz fel a Jó hírlevélre!
Minden, amit érdemes csinálni Budapesten. Fizetned csak akkor kell, ha tetszik!

A libertariánus politikus, aki eddig inkább bevándorlásellenes nézeteiről volt ismert, mert igazságügyi, közbiztonsági és bevándorlásügyi miniszter volt, míg egy évvel ezelőtt egy politikai botrány miatt távozni kényszerült, pénteken került be újra a norvég kormányba. Az egészségügyi tárcát azonban annak ellenére kapta meg, hogy kritikusai szerint nem igazán van fogalma arról, mit is jelent a közegészségügy.

Hétfőn a norvég közszolgálati rádiónak adott interjújában ezt mondta: „Én úgy gondolom, a közegészségügy elég egyszerű dolog. Nem akarom a morálrendőrség szerepét játszani, nem fogom megmondani az embereknek, hogyan éljék az életüket, viszont el akarom látni őket azokkal az információkkal, amik alapján meghozhatják majd az életvezetési döntéseiket.”

„Hagyni kell az embereket, hogy dohányozzanak, hogy annyit igyanak, amennyit akarnak, és annyi vörös húst egyenek, amennyit akarnak. A hatóságok tájékoztathatnak, de emberek pontosan tudják, mi egészséges és mi nem az” - folytatta, némileg ellentmondva annak, amiről korábban beszélt.

Listhaug szerint a dohányosok is úgy érzik magukat lassan, mintha számkivetettek lennének, el kell bújniuk a cigijükkel mások elől. A miniszter szerint ez nem jó, persze a dohányzás sem jó, mert káros, de a felnőtt embereknek maguknak kell elhatározniuk, mit tesznek - tette hozzá. Listhaug egyébként korábban maga is dohányos volt, mostanában azonban csak alkalomszerűen gyújt rá. A miniszter ugyanakkor támogatja azokat a programokat, amikkel megakadályoznák, hogy fiatalkorúak egyáltalán elkezdjenek dohányozni.

Anne Lise Ryel, a Norvég Rákellenes Társaság főtitkára kritizálta a minisztert, azt mondta, kinevezése évekkel vetette vissza a norvég közegészségügy helyzetét. (BBC)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.