Orbán kiforgatott statisztikával próbálta bizonyítani, hogy Salvini jobb ember a pápánál

Orbán Viktor hosszú interjút adott hétfőn az osztrák Kleine Zeitungnak, a beszélgetés a miniszterelnök honlapján magyarul is olvasható

Az egyik kérdés arról szólt, hogy a pápa teljesen mást mond a menekültek segítéséről, mint Orbán. Orbán válaszától idézzük a beszélgetést:

Orbán: Tegyük félre azt, hogy Magyarország protestáns ország is, és ezért a pápa véleménye itt nem annyira meghatározó, mint egy katolikus országban. Ennek ellenére tiszteljük a Szentatyát, és fontos számunkra, amit mond. De mit is mond tulajdonképpen? Azt mondja, mentsétek meg az embereket. Miért kell őket megmenteni? Mert vízbe fulladnak. A kérdés az, hogyan tudjuk a vízbe fulladók számát csökkenteni. Két eljárás van a szemünk előtt, össze tudjuk őket hasonlítani. A migráció barátai folyamatosan hívták a bevándorlókat, és sokan vízbe fulladtak. Mióta jött Salvini, radikálisan csökkent az érkezők száma, és sokkal kevesebb ember halt meg. Salvini többet tett a Szentatya által követelt politika érdekében, mint azok, akik támogatják a bevándorlást.

Kleine Zeitung: Ön hideg logikával érvel.

Orbán: De emberéletekről beszélünk. És a migráció olyan ellenzői, mint mi, olyan politikát folytatnak, amely jóval kevesebb emberéletbe kerül. Nem elég a jó ember szerepében tetszelegni, úgy is kell cselekednünk, hogy az jó legyen.

Nem tett Salvini semmit, amitől kevesebben jönnek, az EU viszont tett

Orbán érvelése több szempontból is torz. A Líbia felől tengeren érkező menekültek számát ugyanis nem Salvini csökkentette, hanem az EU. 

2017 nyarán 47 millió, 2018 decemberében pedig további 45 millió eurót, azaz összesen körülbelül 30 milliárd forintot költött az EU az úgynevezett Líbiai Parti Őrségre, hogy ne engedje a tengerre a menekülteket. Ez a "parti őrség" a központi kormány nélküli Líbiában valójában egy magánhadsereg, amelynek tagjai közül sokan korábban embercsempészettel foglalkoztak. Leegyszerűsítés a hivatalos brüsszeli kommunikációhoz képest, de az EU lényegében védelmi pénzt fizet egy milíciának, aminek ezért jobban megéri visszatartani, mint csónakokra tenni az Afrikából Európába tartó menekülteket. Az érkezők száma a program beindítása óta évről évre csökken. Salvini egy évvel a program elindítása után lett olasz belügyminiszter.

Salvini annyit tett, hogy megtiltotta az emberek kimentését a tengerből

Salvini saját hatáskörben annyit tett, hogy kitiltotta az olasz kikötőkből azokat a hajókat, amelyek a vízbe esett embereket mentették ki a tengerből. Továbbá kormánya nyomására idén az EU is visszavonta a térségből azokat a hadihajóit, amelyek egyszerre mentettek embereket, és vadásztak embercsempészekre. Helyettük repülős megfigyelést tart az EU, és ha menekülteket látnak, akkor a Líbiai Parti Őrségnek szólnak, akik Afrika felé vontatják el a hajóikat.

Azzal, hogy Salvini kitiltotta az embermentő hajókat, több mint ötszörösére nőtt az esélye, hogy egy útnak induló ember belehal az átkelésbe.Az ENSZ mellett működő IOM (Nemzetközi Migrációs Szervezet) statisztikája szerint 2018 első három hónapjában 5945 ember jutott át Líbiából a Földközi-tengeren, és ezalatt 358-an fulladtak a tengerbe. Ez akkor azt jelentette, hogy az átjutottakhoz képest a vízbe fúltak aránya 6 százalék volt. Akkor még nem Salvini volt a belügyminiszter.

2019 első három hónapjában 471 ember jutott át élve Líbia felől a tengeren, és 153 vízbe fúlt ember holttestét azonosították ezalatt. Az átjutottakhoz képest a vízbe fúltak aránya 32 százalékra növekedett.

Arányosan 29 ember fulladt volna 2019 elején vízbe, és nem 153, ha ugyanolyan hatékony volna a mentés, mint Salvini előtt volt. A különbség 124 ember élete. 

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.