• Szerdán Budapesten adott elő a Sapiens és a Homo Deus világhírű szerzője, az izraeli történész Yuval Noah Harari.
• Harari szerint a következő évtizedek legfontosabb kihívása a klímaváltozás mellett a biotechnológia és a mesterséges intelligencia fejlődésének szabályozása. Enélkül hamarosan munkahelyek százmillió szűnhetnek meg, tömegek válhatnak "feleslegessé", országok eshetnek el, háborúk következhetnek. 
• Az íróval csütörtökön a Societében tartott sajtótájékoztató előtt készíthettünk rövid interjút. 

Arról beszélt szerdán a CEU-n tartott előadásában, hogy a globális kooperáció és harmónia a kulcs ahhoz, hogy az emberiség sikerrel küzdjön meg az előtte álló legsúlyosabb kihívásokkal, mint a klímaváltozás, a mesterséges intelligencia vagy a biotechnológia. Milyen történeti példát vagy aktuális nemzetközi politikai folyamatok mondatják Önnel, hogy tényleg van remény? 

Ez csak remény, és nem bizonyosság, és különösen az elmúlt öt év nem a nemzetközi együttműködések sikeréről szólt, sőt: az ellenkező irányba haladunk. De vannak történelmi példák arra, hogy az emberek hatékonyan együtt tudtak működni közös érdekeik és értékeik mentén. Az Európai Unió például az egyik legsikeresebb társadalmi kísérlet az emberiség történetében, amennyiben egy közösséggé formált 500 millió embert, akik egyébként különböző nyelvet beszélnek, köztük olyan országokat, amelyeknek hosszú időre visszamenő konfliktusaik és nagyon bonyolult viszonyaik vannak - mint Franciaország és Németország, vagy Magyarország és Románia -, és esetenként igen hatékonyan képesek együttműködni is.

Az EU most valóban krízisét éli, de ha azt nézzük, hol tartott a kontinens 70 vagy 80 évvel ezelőtt, bámulatos hova jutottak együttműködésben az európaiak ilyen rövid idő alatt. Az emberek hajlamosak a jelen nagy problémáira fókuszálni, és nem hálásnak lenni annak, amit ők és az őket megelőzően generációk elértek. 

Vegyük azt, hogyan kezelte az emberiség a létezését ért utolsó igazán nagy fenyegetést: a nukleáris fegyverkezést! Abból is reményt meríthetünk. Az 1950-60-as években, a hidegháború csúcsán az emberek többsége világszerte meg volt győződve arról, hogy nukleáris háború és katasztrófa felé haladunk, és a hidegháború végével az emberiség megsemmisül. Nem történt meg. 

Noha rivalizáltak egymással, a szuperhatalmak képesek voltak létrehozni egy olyan nemzetközi rendszert, amely meggátolta a nukleáris háborút, és békével zárta a hidegháborút. Igen, voltak véres háborúk a volt Szovjetúnió területén az összeomlás után, de összehasonlítva bármely más birodalmi összeomlással a történelemben, ez az egyik legbékésebb rendszer- és hatalomváltás volt az emberiségi történetében. 

Vannak persze ellenpéldák is, de az emberiség modern történetének eredményei adnak okot a bizakodásra. 

A klímaváltozás esetében talán lehet bízni abban, hogy a nemzetközi közösség tagjai legalább önös érdekeikből kiindulva együttműködnek a bolygó megmentése érdekében. De életszerű-e vajon elvárni szuperhatalmaktól, mint Kína, Oroszország vagy akár az Egyesült Államok, hogy korlátozzák biotechnológiai fejlesztéseiket a nemzetközi versenyben azért, mert azoknak kockázataik lehetnek?

Nagyon bízom benne, mert ellenkező esetben az emberiség nagyon veszedelmes idők elé néz. Akkor az önműködő fegyverek és gyilkos robotok technológiája veszélyesebb lehet akár a nukleáris fegyverkezésnél is, mert a nukleáris fegyverkezés esetében az irányítás kizárólagosan emberi döntések és együttműködés kérdése volt.

A mesterséges intelligenciával olyan technológiát fejlesztünk, amelynek az irányítása nincs teljesen az emberiség kezében: ez a technológia képes lesz helyettesíteni az emberi elmét, és átvenni az irányítást az emberiségtől az élet számos területén. 

Ha egy fegyverkezési verseny indul mondjuk az USA és Kína között a mesterséges intelligencia területén, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Ha például azt mondják az amerikaiak: „nem pontosan tudjuk, milyen következménye lesz annak, ha túl nagy hatalmat adunk a mesterséges intelligenciának egy algoritmusban, de a kínaiak már csinálják, szóval nem várhatunk, nekünk is fejlesztenünk kell.”  És fordítva. Veszélyes lépések normális körülmények között teljesen eszementnek tűnnek, egy fegyverkezési versenyben azonban megengedetté válhatnak. És a mesterséges intelligencia esetében ezek a veszélyek hatványozottak. 

Az embereknek össze kell fogniuk, legyenek akár amerikaiak, kínaiak, izraeliek vagy magyarok, hogy ne adjanak túl nagy hatalmat olyan entitások és algoritmusok kezébe, amelyek felett nincs irányításuk túl korán, csak azért, hogy ezzel előnyt szerezzenek bármilyen nemzetközi versengésben.

A globális kooperáció jelenleg ellentétes irányba halad. Hogyan lehet hatékonyabban kényszeríteni a nemzetközi közösség - mint az EU, a NATO vagy akár az ENSZ - tagjait, hogy együttműködjenek globális ügyekben? Ma egy 10 milliós ország egyedül képes megakadályozni az Európai Uniót abban, hogy megállapodást kössön Afrikával, mondjuk az illegális migráció megfékezésére. 

Születésekor az Európai Unió arra a naiv feltevésre alapult, hogy minden ország kezdettől az idő végezetéig osztani fogja ugyanazokat a közös értékeket, és hogy minden ország mindig elkötelezett marad a liberális demokráciához és az emberi jogokhoz. Ez kicsit túl jóhiszemű feltételezés volt, nem számolt azzal, hogy előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a 28 - vagy ha Nagy-Britannia tényleg távozik, 27 - ország közül néhány nem osztja már ezeket az értékeket, és megbénítja az Európai Unió működését. Ha sok időnk lenne, mondhatnánk, hogy rendben, dolgozzunk ezeken a kérdéseken. De nincs időnk, hogy megküzdjünk a klímaváltozással és a technológiai forradalommal. Két lehetőség van. Megváltoztatni a struktúráját és rendszerét az uniónak, hogy egyetlen ország ne vétózhasson meg fontos döntéseket, és megbénítsa a rendszert - vagy megkönnyíteni országok kizárását vagy távozását. Aki nem ért egyet a közösségi politikával, mérlegelje, tényleg akar-e tartozni a közösséghez, osztja-e értékeit. Ha nem osztja, ne bénítsa a működést, távozzon. 

A populisták a rövidtávú politikai célokra fókuszálnak, mert újraválasztásukban érdekeltek. Hogyan lehet megtörni, meg lehet-e törni ezt a kört a ma működő, demokratikus rendszerek mentén? 

A nemzetközi intézményeknek, mint az EU-nak, több nyomást kell gyakorolnia az egyes tagállamokra a globális kihívások ügyeiben, de ugyanennyire fontos, hogy alulról is történjen nyomásgyakorlás arra vonatkozóan, hogy a kormányok az igazán fontos dolgokkal foglalkozzanak. A migráció nem fogja elpusztítani az emberiséget, viszont a klímaváltozás a mesterséges intelligencia képes lehet erre. Lehet vitázni a bevándorlásról és annak kezeléséről, de ne tegyük ezt a fő üggyé, mert sokkal fontosabb ügyek vannak, amelyeket nem tudunk megoldani független országok szintjén. 

Harmadik könyvének egy jelentős része is a nacionalizmus mint politikai konstrukció előnyeiről és hátrányairól szólt. Arról is beszélt, hogy a globális kormányzás ideája nem megoldás, miközben a technológiai változással az alacsony képzettségű munkaerőt foglalkoztató országok szétesése, törzsekre szakadása fenyeget. A nemzeti konstrukciók az egyetlen lehetséges útjai a megmaradásnak? 

Nem. Az üzenet, amit tegnap át akartam adni, az volt, hogy az emberiség története hosszú történet, és ennek csak apró szelete zajlott nemzeti keretek között. Emberek több mint 2 millió éve élnek a bolygón, a Homo Sapiens 200 ezer éves, az emberi kultúra 70 ezer éves, nemzetek talán ha 5000 éve jöttek létre először. Ha megnézed a ma létező nemzeteket, országokat, egyikük se létezett 5000 évvel ezelőtt, és egy se fog létezni 5000 év múlva. Az emberiség hosszú és viszontagságos történetében a nemzetek története aprócska fejezet. De ma ezek fontos konstrukciók. 

Én óvatos lennék a szélsőséges meghatározásokkal, amikor nacionalizmusról beszélünk. Egyrészt kerülném azokat a radikális nacionalista véleményeket, amik szerint az én nemzetem az egyetlen fontos dolog a világon, és mindent fel kell áldozni annak fennmaradása és jóléte érdekében. Ez az út, ami fasizmushoz és népirtáshoz vezet. De azt a szélsőséget is kerülni kell, ami szerint a nacionalizmus szükségszerűen rossz, és ha valaki nemzeti zászlót lenget, az fasiszta. Röviden: a nacionalizmus nem az idegenek gyűlöletéről, hanem a veled egy nemzethez tartozók szeretetéről szól. A nacionalizmus gonosz oldala az idegenek gyűlöletére szólít fel. A jó nacionalista arra figyel, hogy befizesse az adót tisztességesen, és törődik egy működő és nem korrupt egészségügyi rendszerrel. 

Hétfőn még Sebastian Kurz osztrák kancellárral találkozott Bécsben. Szerdán a CEU meghívására Budapesten adott elő. Utalt is rá előadásában, hogy nincs jobb hely beszélni a nacionalizmusról, mint egy üldözött egyetemen. Van ennek üzenetértéke? 

Nem tudok róla, hogy bárki meghívott volna a magyar kormány részéről, ha így lett volna, szívesen megfontolom. Nem bojkottálok senkit, sőt szívesen beszélgetek olyanokkal, akik nem értenek velem egyet, több értelme van, mint ha csak azokkal találkozom, akikkel osztjuk egymás nézeteit. 

Néhány év alatt befolyásos és világhírű történész lett, és érezhetően víziója is van arról, merre kellene tartania a világnak. Munkáját Barack Obamától Mark Zuckerbergig sokan méltatják. Használja befolyását arra, hogy előremozdítson globális ügyeket? Ad tanácsokat politikusoknak? 

Nem adok tanácsot arra vonatkozóan, hogy politikusok hogyan nyerjenek választásokat. Amit helyzetemből adódóan tehetek, hogy a lehető legtöbb helyen elmondom: a klímaváltozással foglalkozzanak többet, ne a migrációval.