Gyarmati Panka visszavonul a snowboardtól

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Fotó: Gyarmati Panka FB

Bejelentette visszavonulását Gyarmati Panka világkupagyőztes, junior világbajnok szabadstílusú hódeszkázó, az első magyar snowboardos, aki valaha világkupa-futamot nyert.

Gyarmati 2016-ban súlyos sípcsonttörést szenvedett, amiből sokáig tartott felépülése. A Magyar Snowboard Szövetség pénteki budapesti sajtótájékoztatóján  könnyeivel küszködve jelentette be, hogy ugyan sérülése után sikerült elérnie egy világkupa 7. helyezést, már nem volt elég verseny hátra ahhoz, hogy megvalósíthassa nagy álmát, a részvételt a pjongcsangi olimpiai játékokon.

Fotó: Gyarmati Panka FB

„Visszajutottam ugyan arra a szintre, ahol a sípcsonttörésem előtt voltam, de a test nem felejt, erős fájdalmaim voltak és vannak azóta is. Úgy érzem, eljött az a pont, hogy ezt a hosszú szakaszt lezárjam, és egy új fejezetet kezdjek az életemben”  

- fogalmazott Gyarmati Panka, aki  főállásban egy reklámügynökségnél dolgozik, de a sporttól sem szakad el.