Nyomoz a rendőrség, miután egy intézetvezető orvos a beosztottja nőgyógyászati adatai között kutakodott

A Szegedi Tudományegyetem egyik intézetvezetője a beosztottja és annak családja betegadataiban kutakodhatott – tudta meg az RTL Híradó.

A híradó szerint a vezető orvos a nővel beszélgetve árulta el magát, kiderült, hogy tudja, a nő hol, kinél, mikor járt nőgyógyásznál. Az egyetemi klinikán dolgozó nő férje a híradónak azt mondta, a főnök nem tudhatta volna, hogy nőgyógyásznál járt a beosztottja, mert a nő ezt nem mondta el senkinek. A férfi azt mondta:

„Az orvos megnézte a feleségem nőgyógyászati listáját, a fiamnak a gyerekklinikán való bentlétét, nekem az ortopédiai műtétemet.”

A család számon kérte az orvost, de az tagadott, így az egyetemhez fordultak, és 2 hónappal később megkapták a lekérések listáját. Az érzékeny adatokhoz csak a kezelőorvos férhetne hozzá, de a listán ott volt a főnök neve is. A család feljelentést tett, a rendőrség nyomozást indított.

Az orvos 2018. november óta nem intézetvezető, a Szegedi Tudományegyetem közölte, az esetről értesítették az adatvédelmi hatóságot, az orvos sorsa a rendőrségi nyomozás eredményétől függ. A kórház közölte, hogy változtatnak az informatikai rendszeren, hogy a jogosulatlan adatkezelésnek még a lehetősége se merülhessen fel. (RTL)