Nem a rejtett kamerával felvett pedofil papok a legijesztőbbek ebben a filmben

A fenti képen a licheńi Miasszonyunk-székesegyház látható, a világ egyik legnagyobb katolikus temploma, amelyet 1994 és 2004 között építettek fel a hívek adományaiból. Előtte áll a szobor, amelyen a megálmodója, Eugeniusz Makulski plébános szimbolikusan átnyújtja a bazilikát a helyszínre látogató II. János Pálnak. A lengyelek szent pápájának szobrát kedden fehér lepellel takarták le a szerzetesek, mert a most 91 éves Makulskit egy férfi azzal vádolta meg, hogy molesztálta, amikor kisfiúként adományt vitt az építkezéshez. Pontosabban azért, mert erről beszámolt a Ne mondd el senkinek című dokumentumfilm. 

A szerzetesrend ugyanis eddig is tudta, mi lett az egyházi vizsgálat vége, de csak hétfőn közölték, hogy Makulskit eltiltják minden papi tevékenységtől.

Ritkán fordul elő, hogy az újságírói munkának olyan látványos hatása van, mint ennek a közösségi finanszírozásból készült dokumentumfilmnek. Szombaton rakták ki a YouTube-ra, és három nappal később

  • a videó 12 millió megtekintésnél jár,
  • a főszereplők közül három papot elmozdítottak,
  • a lengyel katolikus egyház prímása videóüzenetben kért bocsánatot,
  • a filmet méltatta a köztársasági elnök, 
  • az ország de facto vezetője, Jaroslaw Kaczynski bejelentette a gyerekmolesztálásért kiszabható büntetés szigorítását,
  • az igazságügyi miniszter bizottságot állított fel a bemutatott ügyek kivizsgálására,
  • az ellenzék pedig az EP-kampány központi kérdésévé tette a gyermekvédelmet. 
  • A médiaérdeklődésre jellemző, hogy a legfontosabb lengyel lap, a Gazeta Wyborcza címlapjának tetején egy napig csak kapcsolódó hírek szerepeltek.
Hétfő délelőtti címlap lengyelül
Hétfő délutáni címlap a Google-fordító közreműködésével

A film azzal vált ismertté Lengyelország határain túl is, hogy rejtett kamerával kísérte el az áldozatokat a papokkal való szembesítésre. Ilyet tényleg nem nagyon látott a világ, de a kétórás film (amely angol felirattal is elérhető bárkinek) nem csak hasonló drámai jelenetekből állt.

Ugyanilyen sokkoló például az a pársoros, visszafogott hangvételű hivatalos levél, amelyet Chełmno püspöke írt egy doktornőnek. Az orvos azután kereste meg a főpapot, hogy ellátott egy fiatalembert az öngyilkossági kísérlete után. Amikor megkérdezte, miért vette be a tablettákat, Marek Mielewczyk elmesélte neki, hogyan zaklatta évekkel korábban, kiskamaszként a plébánosa. A püspök megnyugtatta az orvost, hogy a papot áthelyezi, és 

ha még egyszer panasz lesz rá, eltiltja a nyilvános papi tevékenységtől.

A pap másik áldozata is névvel-arccal nyilatkozik. Ő azonnal elmondta otthon, mi történt, de az anyja nem hitt neki. Akkoriban minden esetet eltitkoltak, ezért senki nem hitte, hogy ilyen előfordulhat. A fiút visszaküldték ministrálni, de ezután gyakorlatilag abbahagyta az evést. Súlyos anorexiával többször került kórházba, majdnem bele is halt, míg végül elküldték szanatóriumba, ahol gyorsan meggyógyult. Utólag ezt úgy értelmezi, hogy a szervezete elérte, amit máshogy nem sikerült: elszabadult a pap közeléből.   

Andrzej Srebrzyński két áldozata

Marek Mielewczyk elmondása szerint csak nála 10 másik áldozat jelentkezett, mivel a püspöki levél után 28 évet kellett várni, hogy a papot elbocsássák. Ráadásul hiába történt ez meg 2016-ban, következő évben lefilmezték papi ruhában egy körmeneten, és miséket is celebrál.

Vagyis a püspökök tudtak róla, hogy Andrzej Srebrzyński gyerekeket molesztál, mégsem tettek ellene semmit, sőt újabb és újabb mit sem sejtő gyülekezetekhez küldték évtizedeken keresztül, sőt az elítélése után se engedték el a kezét. A dokumentumfilm másik sztorijában egy gyerekektől bírósági határozattal eltiltott papot videóztak le, ahogy gyerekeknek tartott külön foglalkozást az oltár előtt - őt csak a film hatására rakták ki az egyházból.

A zaklató papok áthelyezése ugyanúgy elterjedt gyakorlat volt Lengyelországban, mint Nyugaton.

Erről írtunk cikksorozatunk első részében amerikai példák alapján, de a vasfüggöny mögött is rendszeresen ezt a megoldást választotta a katolikus egyház. Magyar gyűjtésünkből látszik, hogy itthon is történt ilyen az ezredforduló idején a dégi és deszki plébánosokkal, de nálunk olyan kevés eset került napvilágra, hogy nehéz biztosat mondani a tendenciákról.

Nem a semmiből jött

Tomasz Sekielski újságíró felhívására 2500 támogató 33 millió forintnyi adományt küldött, az így létrejött film stáblistáján társproducerként szerepelnek a donorok. Az adakozókedv és a film iránti kiemelkedő érdeklődés is az elmúlt hónapok eredményének tűnik, ahogy a sztorikat sem nulláról kellett felépíteni. 

Sekielski fundraising videójábólFotó: YouTube

Lengyelországban, az egykori szocialista blokk több országához hasonlóan, a médiában időről időre felbukkanó ügyek ellenére úgy tartották számon, hogy miközben a 2010-es években Ausztráliától Németországig ezrével kerültek felszínre vádak, őket elkerülték a pedofil botrányok (ez a jellemző szóhasználat a lengyel médiában, de a kiskorúval szembeni szexuális visszaélés pontosabb lenne, az elkövetők nagy része ugyanis orvosi értelemben nem pedofil). 

Áldozatok fordultak a médiához, megindult egy sor bírósági ügy, sőt első fokon már kártérítést is megítéltek egy áldozatnak, aki nem a zaklatóját, hanem a lengyel katolikus egyházat perelte be. Amely idén márciusban arra kényszerült, hogy elkészítse és nyilvánosságra hozza saját belső statisztikáit, amelyben 382 pap és 625 áldozat szerepel 1990 óta. A filmben látható, ahogy a jelentést prezentáló sajtókonferenciáján egy újságíró megkérdezi a püspököket: 

Ezek közül hányat jelentettek a rendőrségnek az egyházmegyék? Választ nem kap, nincs.

Az ügy berobbanásában jelentős szerepet játszott egy játékfilm, sőt vígjáték. A Klérus sorra döntötte a rekordokat, 4 millió lengyel látta a moziban. A tavaly októberi bemutató után egy hónap alatt több új áldozat jelentkezett, mint az azt megelőző 5 évben - mondta az egyik áldozatokat képviselő szervezet, ahova ezrével futottak be üzenetek, amelyek segítségével 200 komolynak tűnő ügyet tudtak azonosítani.

A Klérus eleinte nem tűnik különösebben kifinomult darabnak, a három főszereplő pap iszik, sikkaszt, gyereket nemz vagy gyerekeket ront meg, mindezt komikusan elrajzoltan. Harsány, túlzó, igazságtalan, de egyre jobban beszippant, főleg ha tudjuk, milyen sok benne a valós eseményen alapuló szál. A végére pedig a karakterek kapnak váratlan mélységet, és bár a katolikus egyházat nem teszi vonzóbbá, akár azt is meg lehet érteni a Klérusból, hogy az elkövetők is lehetnek áldozatok egy emberidegen rendszerben, az egyház pedig nem független a társadalomtól.

A politika sem menekül

Előző cikkünkben már utaltunk rá, hogy a Ne mondd el senkinek az EP-választás miatt különös hangsúlyt kap. A jobboldali-illiberális lengyel kormány egyik legfontosabb támasza az egyház, és a látványos társadalmi felháborodással egyelőre nem nagyon tud mit kezdeni. Kaczynski mentegető mondatai (néhány pap bűnei miatt nem lehet támadni az egyházat) után a bejelentése (12-ről 30 évre emelik az ún. pedofil bűncselekmények büntetési tételének felső határát) nem feltétlenül lesz alkalmas tűzoltásra. Hiszen eddig sem az jelentette a problémát, hogy nem lehetett elég súlyos büntetést kiszabni, hanem hogy az egyház társadalmi helyzete és az elkövetőket védő attitűdje, illetve az elévülési idő miatt meg sem születtek az ítéletek. Az ellenzéki javaslat az elévülési idő kiterjesztésével nagyobb sikerrel kecsegtet, ezt nem is támogatja a kormány egyelőre.

De nem csak a kormányzó Jog és Igazságosság kényszerült magyarázkodásra, hanem a kelet-európai rendszerváltás egyik ikonja, Lech Wałęsa is. A kommunizmusnak ellenálló szakszervezeti mozgalom egykori vezetője, az első demokratikus köztársasági elnök 

a Szolidaritás legendás papjáért tette tűzbe a kezét, és meg is égette. 

A 2010-ben elhunyt Henryk Jankowski molesztálási ügyeiről pont a Szolidaritás egykori lapja, a Gazeta Wyborcza írt. Többek között egy olyan lányról, aki teherbe esett, miután Jankowski megerőszakolta, és aki szégyenében öngyilkosságot követett el. Lech Wałęsa kiállt harcostársa és barátja ártatlansága mellett, de közben újabb és újabb bizonyítékok kerültek elő, és amikor tavaly decemberben egy tüntetés után ledöntötték a szobrát (a dokumentumfilm kamerája ekkor is ott volt), a gdanski önkormányzat úgy döntött, nem állítja fel újra.

Jankowski szobrának utolsó óráiFotó: Michal Fludra/NurPhoto

A következő csapást a Ne mondd el senkinek mérte Wałęsára, ugyanis az egyik rejtett kamerával levideózott pap az ő gyóntatója volt. A felvétel idején már nagyon idős férfi a lakásába bekopogtató áldozatának arról beszélt, hogy mivel nem történt ejakuláció, ezért nem követtek el bűnt. Wałęsa erre már nem tudott mást mondani, mint hogy korábban nem hallott semmiről, és megrázta, amit látott. Kijelentette, hogy az egyház vezetőinek lépnie kell - és tanulságos, hogy ehhez a gesztushoz a hozzá legközelebb álló papok sötét múltjának kellett kiderülnie. 

Effektek nélkül is működne

A film nem ezen a politikai szinten játszódik, itt elsősorban az áldozatok, másodsorban az elkövetők és végül az egésznek keretet adó egyházi világ kerülnek középpontba. Kifejezetten látványos felvételeket kapunk a levegőből és az utcáról, amelyeken a templomok és paplakok kísérteties helyként tűnnek fel, mégis enyhítenek a rejtett kamerás felvételek és a kitakart arcú interjúk klausztrofóbiáján. 

Erre rá is játszanak hatásvadász hangeffektekkel, ami viszont tök fölösleges. Például az első jelenetben az egyre idegesebb nő és az őt gyerekkorában szexre kényszerítő idős pap találkozása alatt is megy néha háttérzene, látjuk rejtett videón a papot, látunk bevágva régi fotókat a kislányról és a papról - de semmi nem annyira drámai, mint amikor az épületből kirohanó nő sírását halljuk a bekapcsolva maradt mikrofonban, miközben a kamera a folyosót veszi imbolyogva.

Messze vagyunk

Az alábbi térképet eddig majd' 10 millióan látták. Egy civil szervezet rajzolta be rajta 259 áldozat, 63 elítélt elkövető és 50 médiában jelentett eset helyét. A Ne mondd el senkinek pedig nyilvánvalóan további lökést ad a probléma feltárásának. Ennek része lehet a rendező-producer páros, a Sekielski testvérek által bejelentett folytatás, illetve egy könyv, amelyben a filmben szereplő papok, püspökök és a kommunista titkosszolgálat kapcsolatát is feltárják. (Ez Magyarországon szintén szinte lehetetlen.)

Van abban némi kettősség, ahogy a magyar megfigyelő látja a lengyelországi fejleményeket.

Egyrészt itt vannak a papok, akik a rejtett kamera előtt felfedik önfelmentő stratégiáikat. A püspökök, akik rutinszerűen nevezték ki újabb és újabb gyülekezetekbe őket, még az elítélésük után is, miközben az áldozatokat próbálták elhallgattatni. Akik nem válaszoltak a dokumentumfilmeseknek sem, csak utólag reagáltak. Itt vannak a mentegetőzések, amelyek közül csak kicsit lóg ki a tarnówi püspök friss értelmezése, miszerint a zsidók tehetnek az egészről. És egyelőre egyetlen tévécsatorna sem akadt, amelyik levetítené az elmúlt idők legnépszerűbb dokumentumfilmjét, pedig ingyen van.

Mégis, mindezzel együtt milyen messze járnak előttünk! 

Lengyelországban áldozatok százai álltak elő, sokan névvel és arccal. Az egyház vizsgálatot rendelt el és közzétett statisztikákat. A püspökök legalább néha szóba állnak a médiával, sőt sajtótájékoztatót is tartottak, ahol akárki kérdezhetett. Bocsánatot kértek az áldozatoktól. Találkoztak velük. A kormány intézkedik.

Magyarországon ott tartunk, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének álláspontja szerint „nagyon kevés egyházzal, egyházi intézménnyel kapcsolatos esetet lehet világszinten is találni”, de ezek is főleg a liberális nyugaton fordulnak elő. Konkrét kérdésekre Veres András és a legtöbb püspök hónapok óta nem reagál.

(A címlapi kép a filmből, a cikk fölötti kép a Wikipédiáról.)