160 millió forintot költött Nigel Farage fényűző életmódjára a népszavazás óta a brit üzletember, akit korábban az oroszokkal is hírbe hoztak

külföld
2019 május 16., 21:11
comments 98

A brit Channel 4 mutatott be egy riportfilmet arról, hogy a brexitet támogatók kampányát is súlyos összegekkel támogató milliomos, Arron Banks a népszavazást követő évben 450 ezer fontot, azaz több mint 160 millió forintot költött el Nigel Farage fényűző életmódjára. 

link Forrás

Abban, hogy a brit szavazók szűk többsége végül az EU elhagyására szavazott, elévülhetetlen érdemei voltak Farage-nak, illetve akkori pártjának, az Ukip-nak. Mint a filmből kiderült, a politikus igen jól járt, egy bútorozott házat Chelsea-ben, egy sofőrt és autót, valamint költőpénzt is kapott. 

Banks korábban is finanszírozta már a Ukip-et, de ezekben a most ismertetett kifizetésekben az volt az igazán erős, hogy szinte minden Farage életmódjára ment el: havi 13 ezer fontért bérelt neki Banks egy házat London egyik legmenőbb környékén, amit teljesen bebútoroztatott a számára, kapott egy Land Rover Discovery-t és egy sofőrt, illetve Banks cégein keresztül fizették az amerikai körutazását is. Farage nem kívánta kommentálni a Channel 4 értesüléseit, Banks pedig nagyjából korrektnek nevezte az összesítést, de szerinte ez nem hírértékű. 

A videón 9.15-től érdemes megnézni azt a jelenetet, amikor a Channel 4 riportere egyesével rákérdez a Bankstól származó juttatásokra, míg Farage sétál előre: 

Farage és Banks 2015-ben
photo_camera Farage és Banks 2015-ben Fotó: JUSTIN TALLIS/AFP

Farage most a januárban alapított Brexit-párt vezetője, mely jelenleg a legtámogatottabb párt az EP-választás hajrájában. Miután otthagyta a Ukip-et, Farage megtartotta EP-képviselői pozícióját, és rendszeresen szerepelt a Fox News és egyéb csatornák műsoraiban.

Ebben az időszakban Farage a havi 9000 eurós EP-képviselői fizetése mellé mintegy 30 ezer eurós bevételt tehetett zsebre a tévészerepléseiért, mégis arra panaszkodott egy interjúban, hogy itt áll 53 évesen, elváltan és szegényen, nincs már pénz a politikában. 

Ez a megjegyzése akkor is keltett visszhangokat, hiszen ekkor már a Chelsea városrészben lévő házban lakott, melynek piaci értéke 4 millió font. 

Bansk ellen amúgy jelenleg is nyomozás zajlik, mivel felmerült a gyanúja, hogy pénzügyi szabálytalanságokat követett el a távozáspártiak nem hivatalos kampányának finanszírozásakor. Korábban annak gyanúja is felmerült, hogy Banks orosz forrásokból finanszírozhatta a brexit-kampányt, de ezt ő tagadta. Azóta az is kiderült, hogy a brexit-kampány ideje alatt legalább 11 alkalommal találkozott az orosz nagykövettel, holott korábban azt mondta, összesen egyszer ebédeltek együtt. 

Banks most azt állítja, hogy a Brexit pártot nem finanszírozza. Farage elmondása szerint pártjukat a több mint százezer támogatójuk apró adományaiból működtetik. (Financial Times, Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.