1700 százalékkal nőtt az informatikai cég eredményessége, mióta Mészáros Lőrinc bevásárolt

gazdaság
2019 május 17., 07:32
comments 130

A 4iG Nyrt. nevű informatikai cégben tavaly szerzett jelentős részesedést Mászáros Lőrinc tőzsdei cége, a Konzum. Ez fordulópontot jelentette a 4iG történetében, három veszteséges év után tavaly 14 milliárdos árbevételt értek el, idén pedig már elnyertek egy kórházfejlesztési tendert 690 millió forintért, a hónap elején pedig egy 4,4 milliárdos iskolafejlesztési munka esett be nekik - írja az mfor.hu.

A cég most publikálta 2019 első negyedévére vonatkozó beszámolóját a Budapesti Értéktőzsde honlapján, és ebből kiderült, hogy 2019. március 31-ig 483 millió forinton állt volt a vállalat üzleti eredményességi mutatója, ami

1717 százalékos emelkedést jelent 2018 első negyedévéhez képest.

Forintban ez 456 millió forint emelkedés egyetlen év alatt. Közben a dolgozók létszáma 400 főre bővült. A 4iG konszolidált értékesítési árbevétele 4,9 milliárd forint volt, ami 56 százalékkal nagyobb 2018 első negyedévénél. A vállalat első negyedéves adózott eredménye 280 millió forint lett szemben a tavalyi hasonló időszakban elszenvedett 106 millió forintos veszteséggel. (mfor.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.