Magyarországon igenis versenyeznek a cégek: abban, hogy ki legyen Mészáros Lőrinc alvállalkozója

bűnügy
2019 május 23., 06:05
comments 86

A VálaszOnline közöl hosszú interjút Nagy Zoltánnal, a GVH volt vezetőjével, aki belépett a volt kormánytagokból és más fontos emberekből álló V21 csoportba. Nem is ez az igazán izgalmas része a beszélgetésnek, hanem az, ami a magyar korrupcióról szól:

Válasz – (...) a NER csúcsain lévő vállalkozók mára 20-30 százalékos bevételarányos nyereséggel tudnak dolgozni, miközben az építőipar egyéb aktorainál legfeljebb 2-5 százalékos a profitráta?

Nagy Zoltán Pontosan, az ilyesfajta adatok önmagukban bizonyítják a monopoljáradék létét, és ezzel indirekt módon a rendszerszintű korrupciót is. Mára odáig jutottunk, hogy például az építőipari piacon csak azért folyik érdemi küzdelem, hogy ki legyen a Mészáros Lőrinc-féle kör alvállalkozója, konzorciumi társa. Maga a felcsúti lobbi nem versenyez senkivel, viszont versenyre kényszeríti a potenciális beszállítóit, hogy lejjebb szorítsa a vállalási áraikat – s így a végelszámolásnál még nagyobb monopoljáradékot szakítson. A politikában is ez a modell működik: Orbán Viktor egyetlen célja, hogy ne vele, hanem egymással versenyezzen a többi játékos.

Nagy saját tapasztalatból arról is beszél, hogy ha 

„valaki konkrét, megalapozott kartellgyanúval keresi meg a versenyhivatalt, szinte garantáltan elutasítják.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.