Ferenc pápa tanácsadója Budapesten: a gyerekmolesztálás mindenhol jelen van

Rangos vendéget fogadtak a magyar katolikusok pénteken. A gyermekvédelmi konferencia sajtótájékoztatóján ugyanis nemcsak a házigazda Katolikus Pedagógiai Intézet szakembere és a pannonhalmi főapát vett részt, hanem Hans Zollner is.

A német jezsuita egyike annak a néhány embernek, akik az egész világra kiterjedő hatással vannak a klerikusok által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések kezelésére. Nála tényleg nem túlzás, hogy erre tette fel az életét.

Zollner annak a hét éve alapított, és 2015-ben a Pápai Gergely Egyetemre költöző Gyermekvédelmi Központnak az igazgatója, amely kutatja és rendszerezi a visszaéléseket, és tudományos eredmények alapján oktat egyházi embereket, az online kurzusoktól a BA és MA képzésekig. Szakértelmére 2010-ben a német állam is számított, amikor felkérte a gyerekvédelmi kerekasztal tagjának, két évvel később pedig már régi pártfogója és földije, Benedek pápa támogatásával szervezte meg az első nagy vatikáni konferenciát a kérdésről. Amikor Ferenc pápa 2014-ben létrehozta a Pápai Gyerekvédelmi Bizottságot, annak Zollner is tagja lett, és emellett a katolikus papságot felügyelő vatikáni hivatal, a Klérus Kongregációja tanácsadója.

Mindez nem volt elég ahhoz, hogy a konferencián tiszteletét tegye akár egyetlen magyar püspök is.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) székhelye konkrétan a Városligeti fasor túloldalán áll, de ezek szerint nem lehet elég közel. 

Zollner a budapesti sajtótájékoztatónFotó: botost/444.hu

A Gyermekeink védelmében című tanácskozást egyébként csak üdvözölni lehet. Az MKPK fenntartásában működő Katolikus Pedagógiai Intézet, illetve a jezsuita rend Ignáci Pedagógiai Műhelye szakembereinek felkészültségét dicséri a témák és előadók sokszínűsége. Maga a konferencia sajnos nem volt nyilvános, de a részletes program alátámasztani látszik, amit Szentes Judit szociális testvér és a konferencia szervezője mondott: számos jó gyakorlat létezik a katolikus iskolákban, és van igény arra is, hogy tanuljanak egymástól. Erre utal a jelentkezők nagy száma: 200 ember csinált telt házat, nagyon nagy többségben pedagógusok, illetve mintegy két tucat, iskolákban is dolgozó szerzetes.

Ez a sajtótájékoztató azonban a magyar médiának és nyilvánosságnak nem csak azért volt érdekes, mert kurrens pedagógiai kérdésekről beszéltek szakemberek. Hanem mert azon ritka, de talán azt is mondhatjuk, hogy szinte példátlan alkalmak egyike volt, amikor vezető pozíciókban lévő egyházi emberektől lehetett kérdezni az egyházon belüli gyerekmolesztálásokról. Beszédes jelenet volt, hogy miután a konferencia két fő előadója, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát és Zollner nyilatkozataikban magától értetődő módon kötötték össze az iskolai gyerekvédelmet és a klerikusok zaklatási ügyeit, két ilyen irányú kérdés után Szentes Judit sietett „visszahúzni” a beszélgetést a „prevenció” témája felé. 

Hortobágyi Cirill, Szentes Judit és Hans ZollnerFotó: botost/444.hu

Hortobágyi Cirill röviden összefoglalta, milyen elméleti alapokon milyen gyakorlati lépéseket tettek az apátságban kirobbant botrány óta. A főapát felidézte azt is, mennyire tartottak a nyilvánosságtól: 

„Az első, ami mindig bekattan: a félelem, hogy szembenézzünk a problémával.

Hogy mi lesz, ha ez árt a közösség presztízsének. Abban sem biztos mindig az ember, hogy a média jól közvetít-e, egy-egy újságíró megérti-e az esetet, valós információk jelennek-e meg róla. Hogy nem válik-e a maga a tudósítás is bántalmazássá. A mi konkrét tapasztalatunk azonban az, hogy pozitív hozadéka van a nyilvánosságnak.”

A bencés apát felvázolta azt a szakértők által sokszor hangsúlyozott összefüggést, amelyet a titkolózó magyar püspökök nem akarnak felismerni. „Világszerte az a tapasztalat, hogy ha egyszer megjelenik egy hír, akkor az áldozatok, akikkel máshol történt valami, azok mernek a nyilvánosság elé lépni. És ezzel lehetőségünk adódik arra, hogy kapcsolatba lépjünk velük, és segítséget adjunk annak, aki ezt igényli. Amíg nem indul el ilyen folyamat, addig ezt a traumát hordozzák magukban. Bármennyire is nehéz egy intézménynek kezelni egy ilyen ügyet, vigasztalóan kell hasson, hogy ezeknek az embereknek lehet segíteni. Ki lehet nekik mondani, hogy nem ők a hibások.”

Hortobágyi CirillFotó: botost/444.hu

A 444 rákérdezett arra az ellentmondásra, amely a bencések áldozatokat támogató hozzáállása, illetve a püspöki kar elnökének a probléma magyarországi súlyát kétségbe vonó, a gyerekmolesztálási ügyek nagy számáért a liberalizmust hibáztató nyilatkozatai között feszült. Az is érdekelt volna, hogy a hallgatásba burkolózó püspökök között melyik felfogás van többségben, vannak-e erről vitáik a püspöki konferencia ülésein.

Hortobágyi Cirill diplomatikus választ adott: „nem akarok senkivel vitatkozni”, mondta. A konkrét kérdést megkerülve kifejtette, hogy eddig Magyarországon valóban kevés eset került napvilágra, ezért sok egyházi vezetőnek nem kellett még ezzel foglalkoznia. De szerinte az eddigi lépések jók voltak, és bízik a püspöki kar tagjaiban, hogy ha arra kerül a sor, akkor helyes döntéseket hoznak. A sajtótájékoztató egy későbbi pontján azért hozzátette:

„Az idő el fogja dönteni, mennyi eset volt Magyarországon. Persze soha nem tudjuk, mi marad sötétben. De azt nem hiszem, hogy teljesen más jellegű nép lennénk, mint az összes többi.”

Zollner és tolmácsa hallgatja a pannonhalmi apátotFotó: botost/444.hu

Ezt már a Népszava azon kérdésére válaszolja a főapát, amely Veres András MKPK-elnök másik kijelentésére várt reakciót. Arra, hogy „Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést.”

Hans Zollner ugyanerre azzal kezdte a válaszát, hogy a magyar helyzetet nem ismeri, de a gyerekmolesztálás minden országban, minden társadalmi rétegben és minden szociális környezetben jelen van. A legtöbb szexuális visszaélés családi környezetben történik, és 1 rendőrségnek jelentett esetre 5 nem jelentett eset jut. 

Ez az udvarias válasz is csak áttételesen mondott ellent a vendéglátó ország elnök-püspökének, de Zollner korábban számtalanszor tette nyilvánvalóvá az álláspontját. A New York Timesnak februárban egyenesen azt mondta, hogy ha valahol nincsenek ügyek, akkor „az csak azért van, mert az emberek még nem kezdtek el beszélni.” Ebben a magyarul is olvasható interjúban pedig kijelentette: „Valamennyi országban csak azután történtek komoly válaszlépések, miután médiahadjárat indult egy-egy bántalmazási eset eltussolása miatt. E nyilvános botrányok nélkül – úgy tűnik – semmi nem változott volna. Azon országok számára, ahol az egyházat még nem hurcolta meg a média, ez az egyszerű üzenetünk: ismerjék fel a lappangó problémákat, és most kezdjenek el változtatni!”

Fotó: botost/444.hu

A sajtótájékoztatón tett azért egy utalást arra, hogy bár látja, történt „érzékenyítés” a magyar egyházban, de szükséges ezeket a felismeréseket rendszerszintű intézkedésekké alakítani, mert „a társadalomban jelen lévő gonosszal együtt kényszerülünk élni.”

Bár a fenti a kijelentések a magyar hívők fülének akár szokatlanul nyersnek is hathatnak, Ferenc pápa környezetében Zollner nem tartozik a radikálisok közé. Ezt jelzi az a konfliktus is, amikor az egyházfő leváltotta a világ püspöki karainak vezetőit vendégül látó, történelmi jelentőségűként beharangozott februári konferencia főszervezőjét. A keményvonalas amerikai megközelítés kiterjesztését szorgalmazó, a pápát magát is kritikával illető bostoni érsek, Sean O’Malley helyét Zollner vette át.

Amikor a sajtótájékoztató után leültünk beszélni, először arra kérdeztem rá, hogyan lehetséges, hogy a magyar püspöki kar nem rendelkezik statisztikával a szexuális visszaélésekről. Aminek a közzététele az egyházban is egyre elterjedtebb vélemény szerint a szembenézés egyik legfontosabb lépése lehetne. Zollner leszögezte, hogy minden egyház jól teszi, ha minél átláthatóbb ebben a tekintetben. De az összesített adatok hiánya nem kivételesen magyar, hanem a legtöbb országban létező probléma, aminek megoldásához tudományos kutatásokra vagy egyházi vizsgálatokra van szükség. Egyelőre arra is csak törekvés van a Vatikánban, mondta Zollner, hogy az országosnál alacsonyabb szinten, az egyházmegyéktől gyűjtsenek be statisztikákat. De ha realista akar lenni, akkor csak azokhoz az esetekhez férhetnek hozzá, amelyeket Rómába utaltak.

Fotó: botost/444.hu

Zollner arra is felhívta a figyelmet, hogy az archívumokat szinte sehol nem vezették rendesen. Különösen igaz ez a volt kommunista országokra, ahol a püspökségek okkal féltek attól, hogy az államhatalom felhasználja ellenük a saját feljegyzéseiket. (Erről írtunk cikksorozatunk legutóbbi részében.) „Tegnap beszéltem a lengyel egyház megelőzésért felelős tagjával, és megkérdeztem tőle, miért csak 1990-től gyűjtöttek össze eseteket. Azt válaszolta, hogy 1990 előttről nincsenek dokumentumaik. Vagy eltüntették, vagy meg sem írták őket.”

Lengyelországban 382 molesztáló papról találtak feljegyzést 1990 óta, és a rejtett kamerával lefilmezett elkövetőkről és tagadásban lévő egyházi vezetőkről készült dokumentumfilm után az egész egyház, de még a politika is a feje tetejére állt. Budapesti látogatása napján érdemes felidézni Zollner atya 2011-es (!) figyelmeztetését: 

„Ha a lengyel katolikus egyház nem néz szembe ezzel a valósággal, ugyanaz fog történni, mint amit az Egyesült Államokban, Kanadában, Írországban, Németországban, Ausztriában és legutóbb Belgiumban láttunk. Ha az egyház nem tudja, hogyan reagáljon, mert nem vette a fáradságot a tények feltárására, nagyobb csorba esik a hírén, mint ha azt mondta volna: Igen, voltak ilyen esetek, nagyon fájdalmasak voltak, és mi megfelelően kezeltük őket.”