Juncker szerint ha mindenki annyira önző lenne, mint Orbán, szétesne az EU

Az Európai Bizottság éléről távozó Jean-Claude Juncker hosszú interjút adott a német Bildnek. A német lap újságírói egy-egy híressé vált fotó vagy jelenet alapján kérdezték a luxemburgi politikust, aki ilyenkor röviden elmondta, mit gondol az adott személyről vagy esetről. 

Az interjúból többek között kiderült, hogy soha nem álmodott sem a brexittel, sem Theresa May személyével, valamint hogy azért szokott megcsókolni embereket, mert Dél-Luxemburgból származik, ahol sok olasz mellett nőtt fel, akik állandóan ölelkeztek és csókolgatták egymást. 

Egy ponton pedig szóba került a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, akiről Juncker elmondta, hogy a kilencvenes évek közepén ő volt az egyik legnagyobb csodálója Orbánnak, annyira bátor volt. 

Mire a Bild újságírója megjegyzi, hogy Orbán most kihívást intéz azzal az EU-val szemben, amit Juncker megtestesít, mire Juncker pontosít, hogy nem kihívást intéz felé, hanem tagadja azt. 

Arra a kérdésre, hogy Orbán szerint több nemzetállam és kevesebb Brüsszel kell, és hogy Juncker szerint ez lesz-e a jövő, a Bizottság elnöke elmondja, hogy nem. Mert ha mindenki annyira önzően és nemzetien viselkedne, mint Orbán, nem lenne többé EU. De a többség EU-t akar. Ezért nem fog Orbán győzedelmeskedni, mondta el Juncker, aki amúgy nem számít arra, hogy Magyarország elhagyná az Európai Uniót, mert a magyarok többsége maradni akar. 

„De Orbán Orbán fog maradni: mindenki, aki nem jobbra van tőle, az egy ortodox baloldali szocialista a számára. Beleértve engem is. Nevetséges.”

 – mondta még el Juncker, aki épp abból az Európai Néppártból érkezett, mely nemrég felfüggesztette a Fidesz tagságát. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.