Magyarországon is megkezdődött az EP-választás

Negyedszer szavazunk az Európai Parlament magyar tagjaira ma. A 751 tagú Európai Parlament 21 EP-képviselői helyéről döntünk mi.

Pár alapadat:

  • 10 277 szavazókör nyitott reggel 6 órakor. Szokás szerint este 7 óráig lehet szavazni. Mintegy 7,9 millió választásra jogosult adhatja le a voksát. 

A szavazólapon nincsenek egyéni jelöltek, csak pártokra vagy pártszövetségekre lehet szavazni. 9 lehetőség van, ebben a sorrendben:

  • MSZP-Párbeszéd
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt
  • Jobbik Magyarországért Mozgalom
  • Fidesz-KDNP
  • Momentum Mozgalom
  • Demokratikus Koalíció, 
  • Mi Hazánk Mozgalom, 
  • Magyar Munkáspárt, 
  • Lehet Más a Politika.
Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

A választáson Magyarország területe egy választókerületet alkot, a mandátumokat az úgynevezett legnagyobb maradék elve szerint osztják ki. Mandátumot az a párt kaphat, amelyik a voksoláson több szavazatot kap, mint az összes listára leadott összes érvényes szavazat öt százaléka. Vagyis van ötszázalékos küszöb. 

97 ezren jelezték, hogy a szavazás napján a lakóhelyüktől eltérő, más magyarországi településen kívánnak szavazni (öt évvel ezelőtt 69 200 volt ez a szám).

A magyarországi lakóhellyel rendelkező, de a szavazás napján nem Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok 92 ország 132 magyar külképviseletén adhatják le voksaikat. A külképviseleteken (Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain) azok adhatják le voksukat, akik május 17-ig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe.

Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, szombaton volt a voksolás. A külképviseleteken 20 ezer választópolgárt várnak. Öt évvel ezelőtt a külképviseleti névjegyzékben 7572-en szerepeltek, közülük 6253-an el is mentek szavazni. 

A külképviseleti választási iroda (küvi) tagjai a diplomáciai képviselet munkatársai közül kerülnek ki, a küvi vezetője a Külgazdasági és Külügyminisztériumból érkezik. A külképviseleteken nem számolják össze a szavazatokat, az urnákat legkésőbb csütörtökig Magyarországra szállítják a Nemzeti Választási Irodához, és itt számlálják meg a voksokat.

Regisztrációt követően szavazhat az a 115 ezer nagykorú magyar állampolgár is, akiknek sem Magyarországon, sem az EU más tagállamában nincs lakcímük és határidőig kérték felvételüket a névjegyzékbe. Közülük közel 54 ezren már leadták szavazatukat: azt vagy postán juttatták vissza a Nemzeti Választási Irodához, vagy a külképviseleteken adták le.

Választójoga van az EP-választáson az EU más tagállamának magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező választópolgárának (amennyiben magyar listára kíván szavazni), közülük valamivel több mint háromezren kívánnak magyar listákra szavazni. Öt évvel ezelőtt 1622-en szerepeltek a névjegyzékben a szavazás napján.

Mi kell a szavazáshoz?

Minden a megszokott. Érvényes személyazonosító igazolványt (ez lehet a személyi mellett útlevél vagy jogosítvány is) vinni kell, ha ezek nem tartalmazzák a lakcímet, akkor lakcímkártya is kell. Mindeki a számára kijelölt szavazókörben szavazhat. Az átjelentkezést szerda délutánig lehetett jelezni, ma már erre nincs lehetőség. Mozgóurnát viszont vasárnap délig lehet igényelni. 

Mikor lesznek eredmények?

Olaszország miatt hivatalos csak későn. Este 11 órakor kezdi el nyilvánosságra hozni az előzetes eredményeket a Nemzeti Választási Iroda a www.valasztas.hu oldalon, miután az Európai Unió valamennyi tagállamában befejeződött a szavazás.  

De lesz már előtte exit poll, a szavazóhelyiségek zárása után. 

Az EP Kommunikációs Főigazgatóságának közlése szerint vasárnap este 18 órától közli az egyes tagállamokra vonatkozó becsléseket, azokból a tagállamokból, ahol már lezárult a szavazás és van elérhető adat: először Ausztria, Ciprus, Írország, Hollandia, Málta és Németország adatait. 

Este hét órától adják közre a Magyarországról, Bulgáriából és Horvátországból elérhető exit poll adatokat.

Nyolctól pedig Franciaország, Dánia és Spanyolország előrejelzéseit, majd később a többi tagállam országos mandátumbecslését. 

Negyed 9-től pedig ezek alapján becsléseket közölnek az új EP mandátumeloszlásáról. 

Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan 23:15-kor adják ki. Ennek a viszonylag késői időpontnak az oka, hogy Olaszországban este 11-ig lehet voksolni, és ameddig a szavazás bárhol tart, addig tilos eredményközléssel befolyásolni a még szavazókat. (MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.