A Miniszterelnökség elnézést kér, amiért valótlanságokat híresztelt Dobrev Klára cégéről

POLITIKA
2019 május 27., 19:51

Egy nappal azután, hogy Dobrev Klára a második legnépszerűbb lista élén képviselőként kijutott Brüsszelbe, a kormány kiadott egy közleményt, amelyben egy két évvel ezelőtti bírósági ítélet alapján kér bocsánatot a Dobrev Klára cégéről tett kijelentések miatt.

A Miniszterelnökség közleménye szó szerint így hangzik:

„A Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 17-én hozott jogerős ítélete megállapította, hogy a Miniszterelnökség - Lázár János 2015. március 23-án az Európai Bizottság elnökéhez, Jean-Claude Junckerhez eljuttatott levelében - sajtóértesülésekre utalással valótlanul híresztelte, hogy az ALTUS Zrt. több szálon is összekapcsolódott a magyar olajmaffia legsikeresebb és legveszedelmesebb szervezett bűnözői csoportjával, megsértve üzleti jóhírét. A Miniszterelnökség elnézést kér a jogsértés miatt.”

Annak idején Dobrev Klára és férje sajtótájékoztatón számoltak be az ítéletről, de ezek szerint ennek a Miniszterelnökség valamiért csak most tett eleget. Dobrev mint az Altus Zrt. vezérigazgatója 2015-ben jelentette be, hogy a cég által elnyert pályázattal kapcsolatos valótlan állításaik miatt a beperelnek több fideszes politikust, köztük Orbánt, Lázár Jánost és Deutsch Tamást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.