Hivatalosan is betegségként ismerik el a kiégési szindrómát

45 évvel azután, hogy Herbert J. Freudenberg amerikai pszichológus leírta, hivatalosan is felvették a betegséget az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) hivatalos diagnosztikai kézikönyvébe, az ICD-11-be.

Vagyis mostantól hivatalos orvosi diagnózisnak számít, ha valakinél megállapítják, hogy kiégési szindrómában szenved. A hivatalos szakkönyv meghatározása szerint a kiégés tünetei a következők:

  • fáradtság és fizikai kimerültség;
  • eltávolodás a munkától, negatív, cinikus érzelmek a munkával kapcsolatban;
  • csökkenő professzionális hatékonyság.

Mielőtt egy orvos kiégéssel diagnosztizálhat egy beteget, még ki kell zárnia más betegségeket, például a szorongást vagy az alkalmazkodási zavarokat. A kiégést ráadásul a leírás szerint kizárólag a munkahelyi környezethez kapcsolódóan lehet diagnosztizálni, az élet más területein ezek szerint nem léphet fel a tünetegyüttes, illetve ha fel is lép, másfajta betegségre utal.

A kiégést, mint tünetegyüttest tehát már 45 éve tanulmányozzák a kutatók. Megállapításaik szerint elsősorban a humán szolgáltatások területén dolgozók körében nagy a veszélye, elsőként krízisintevenciós központok, egészségügyi és szociális intézmények dolgozóinál figyelték meg, de aztán pedagógusoknál, jogászoknál, rendőröknél is tapasztalták.

A kiégési szindróma betegségként való elismerése logikus fejlemény. Bár az elmúlt 45 év javában nem tekintették önálló mentális betegségnek, Linda és Torsten Heinmann kutatók 2017-ben a téma szakirodalmát áttekintő kutatásukban arra jutottak, hogy mégis az elmúlt évtizedek egyik legtöbbet tárgyalt mentálhigiéniás problémájának számított". Heinemannék szerint annak, hogy eddig nem kezelték külön betegségként, javarészt az volt az oka, hogy a kutatások a kiégés okaira és körülményeire, nem pedig a diagnosztizálására koncentráltak. (Via CNN)