Az Orvosi Kamara is arra jutott, hogy már nem biztosítható a biztonságos betegellátás

2019 május 29., szerda 20:51
232

„A biztonságos betegellátás már az önként vállalt túlmunka maximális kiaknázásával, a munkajogi szabályok rendszeres és sorozatos megsértésével sem biztosítható”

- áll abban a közleményben, ami az Magyar Orvosi Kamara honlapján jelent meg. 

Hogy milyen súlyos problémák vannak, azzal rendszeresen foglalkozik a Röngten blogunk is. 

A MOK Területi Szervezetének Tanács hétvégi ülésén foglalkozott a magyar egészségügy helyzetével. Azt írják, hogy „felelős állami vezetőkkel folytatott, mindvégig eredményesnek tűnő, közös megegyezéssel zárult tárgyalássorozatot kormányzati döntés nem követett. Ez nagy várakozás után még nagyobb csalódást okoz az egészségügyi munkavállalók körében. A kiszámíthatóság, a tervezhető jövőkép továbbra is hiánycikk ágazatunkban”.

Pontokban is szedték:

  • Amint tényeken alapuló gyógyítást várnak a XXI. század orvosától, úgy a gyógyítók pedig tényeken alapuló költségvetést, és pénzügyi fedezetet várnak el az ország választott felelős vezetőitől.
  • Ismét a társadalmi rangsor végére csúszott az ágazati bérszint: a szakorvosi nettó órabér 1.800-2.300, a szakdolgozói nettó 750-1.050,-Ft között alakul. Egy szakorvosi vizsgálat hivatalosan folyósított ára 1.485,-Ft!
  • Hiába áll készen az orvoskar a 70 éves szégyenbélyeg, a paraszolvencia megszüntetésére, ha ehhez költségvetési forrást, érdemi bérrendezést továbbra sem kap.
  • Szakorvosképzésünk minőségének hanyatlásáért, a betegellátás minőségének fokozódó bizonytalanságáért nem kis mértékben a rendszert torzító paraszolvencia-rendszer a felelős.
  • Az alapellátás jogi és financiális elhanyagoltsága, közellátó fogorvosaink szégyenletesen alacsony javadalmazása rohamosan súlyosbodó népegészségügyi kockázat, amint azt a legfrissebb nemzetközi statisztikák is fényesen bizonyítják.
  • Nyugdíjas munkatársaink, mintegy 5000 nővér és orvos nélkülözhetetlen, és áldozatos tevékenységének engedélyezési folyamata botrányos, közteherviselési diszkriminációjuk jogorvoslatért kiált. 
  • „A biztonságos betegellátás már az önként vállalt túlmunka maximális kiaknázásával, a munkajogi szabályok rendszeres és sorozatos megsértésével sem biztosítható”

A közlemény azzal a kérdéssel fejeződik be, hogy „vajon az egyre-másra bozóttűzként fel-fellángoló helyi, intézményi botrányok, tiltakozások, az önként vállalt túlmunka megtagadásának egyre terjedő mértéke mikor éri el a felelősök ingerküszöbét, haladéktalan és érdemi lépések megtétele, az egészségügyi ráfordítások jelentős növelése érdekében? Magyarországon a vázolt helyzet rendezése kizárólag döntéshozói akaraton múlik!”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt