Juncker: Naponta legalább egyszer én is euroszkeptikus leszek

eu
2019 június 02., 10:24
comments 99

Az Európai Bizottság hamarosan leköszönő elnöke szerint különbséget kell tenni az euroszkeptikusok és az Európa-ellenesek között. Jean-Claude Juncker szerint semmi gond azzal, ha valakinek egészséges kétségei támadnak az Európai Unió napi működésével kapcsolatban. „Naponta legalább egyszer én is euroszkeptikus leszek”- vallotta be a Bildnek adott interjújában

photo_camera Jean-Claude Juncker Fotó: Herbert Neubauer/AFP

Ezzel persze nem arra utalt, hogy csatlakozna Matteo Salvini vagy Marine Le Pen szélsőjobboldali frakciójához, de azért vannak olyan uniós szabályok, amik őt is bosszantják. 

Juncker ezek közül megemlítette, hogy ha a jelenlegi biztosok közül valaki most mandátumot szerzett az Európai Parlamentben, és feladja a biztosi székét, akkor az adott tagállam kormánya új biztost jelölhet a helyére, pedig már csak október 31-ig lesz hivatalban a testület. A csere költségeit pedig az európai adófizetők állják.

Elmondta azt is, hogy az Európai Bizottság elnökének nincs hivatalos rezidenciája, ő például az utóbbi öt évét egy 50 négyzetméteres apartmanban töltötte. „Nem hívhattam meg akárkit az otthonomba. Nem beszélhettem úgy a hivatalos látogatókkal, hogy közben az ágyam szélén ülnek”- tette hozzá Juncker.

Kitér arra is, milyen nehézségeket okozott, hogy nem volt saját repülőgépe, hanem menetrend szerinti járatokkal kellett utaznia. Amikor Trumppal találkozott a Fehérházban folyton az óráját nézte, nehogy lekésse a járatát, amire az amerikai elnök meg is jegyezte, hogy „megvár a géped”. Nem értette, hogy Junckernek nincs saját repülője.

A lehetséges utódaira kitérve megjegyezte, hogy Manfred Webernek megvan az elegendő tudása, de szerinte Margrethe Vestager vagy  Frans Timmermans is el tudná látni a feladatot. (Politico

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.