A magyar külügyminisztérium helyettes államtitkárával találkozott a 444 melletti lakásban Nikola Gruevszki

POLITIKA
2019 június 08., 17:15
comments 824

Joó Istvánnal, a külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkárával találkozott pénteken Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök a 444 melletti lakásban. A földhivatali adatok szerint a lakás két kínai állampolgár tulajdonában van, egyiküket letelepedési kötvényvásárlóként jelölték meg, egy tavaly a 444-nek és a Dirket36-nak elküldött, feladó nélküli levélben.

A 444 szerkesztősége évek óta a Margit körúton, egy bérházban működik. Pénteken délelőtt a gangon beszélgető kollégáink azt vették észre, hogy Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megy be a közvetlenül mellettünk lévő lakásba. Körülbelül egy órát volt bent, amikor pedig kijött, feltettünk neki néhány kérdést.

link Forrás

Gruevszki két férfi társaságában volt. Az egyik, akinél a lakás kulcsai is voltak, lekísérte az autóhoz, de nem ült be, hanem visszament a lakásba, majd onnan később egy kameratáskával a kezében távozott. Miután nem tudjuk, hogy ő kicsoda, ezért az arcát a videóban kitakartuk.

Volt viszont a lakásban egy harmadik férfi is, őt akkor láttuk egy pillanatra, amikor Gruevszki először próbált kijönni, de amikor meglátott bennünket, visszaszaladt. Akkor látszott, hogy az ajtót kinyitó férfin és a volt macedón miniszterelnökön kívül még egy ember áll bent az előszobában. Pár perccel később, Gruevszki és kísérője újra kijött, de a harmadik férfi a lakásban maradt. Miután a volt macedón miniszterelnök lesétált az utcára, beszállt a rá várakozó autóba, és elhajtott, mi visszasétáltunk a lépcsőházba a szerkesztőség felé, és akkor találtuk szembe magunkat ezzel harmadik férfival, aki vélhetően úgy akarta volna elhagyni az épületet, hogy nem találkozik velünk.

photo_camera Fotó: Halász Júlia / 444.hu

Próbáltunk kérdéseket feltenni neki magyarul és angolul is, de semmire sem válaszolt, sem a lépcsőházban, sem az utcán, ahol még néhány percig mentünk utána. A férfi kezében egy jegyzetfüzet volt, a jegyzetfüzet elején pedig egy logó, ezt az utcai „kergetőzés” közben lefotóztam.

photo_camera Fotó: Erdélyi Péter / 444.hu

A képbe belenagyítva olvasható a

Budapest Water Summit 2016

felirat.

photo_camera Fotó: Erdélyi Péter / 444.hu

Erre az eseményre rákeresve, az ott készült képeken hamar megtaláltuk a férfit, és a rendezvény honlapjáról kiderült, hogy 

Joó Istvánnal, a Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkárával találkozott a volt macedón miniszterelnök a 444 melletti lakásban pénteken délelőtt.

E cikk megjelenése előtt nem sokkal kerestük a külügyminisztériumot, és megkérdeztük, hogy

  • Miért találkozott pénteken a helyettes államtitkár a volt macedón miniszterelnökkel?
  • Milyen gyakran találkoznak Nikola Gruevszkivel a magyar kormány képviselői, és általában milyen témák kerülnek szóba?
  • Nem éreznek-e ellentmondást a kormány korábbi álláspontja, mely szerint Gruevszki ügyében nem játszik szerepet a politika, és a tény között, hogy egy magas rangú kormányzati tisztviselő találkozik vele egy körúti lakásban?
  • Miért, pontosan milyen jogcímen és mire használja a magyar kormány a körúti lakást?
  • Hogyan kerültek kapcsolatba a lakás kínai tulajdonosaival?

Amint válaszolnak, frissíteni fogjuk a cikket.

–––

UPDATE 22:19

Megérkezett a délután elküldött kérdéseinkre a külügyminisztérium válasza, amit teljes terjedelmében, szó szerint ide másolok:

„Semmi különös nincs abban, hogy a Külügyminisztérium kapcsolatban van egy hazánkban tartózkodó személlyel, aki sokáig saját hazája miniszterelnöke volt.”

–––

Joó egyébként korábban otthonosan mozgott a balkáni gazdasággal kapcsolatos témákban, 2015-ben erről adott elő egy rendezvényen. Gruevszki pénteken délután egy Budapest Business Party nevű üzleti rendezvényen vett részt, nem életszerűtlen, hogy esetleg erről beszéltek előtte a helyettes államtitkárral.

Az Európa Hajón tartott péntek délutáni összejövetelről a 444 olvasója küldött nekünk egy képet, elmondása szerint Gruevszki ugyanazzal a két emberrel érkezett és beszélgetett majdnem végig angol nyelven, közös képeket csináltak, szivaroztak.

A 444 mellett lévő lakás, ahol a pénteki találkozó volt, korábban Airbnb-ként működött, akkor rendszeresen szálltak meg ott turisták, de több mint egy éve nem lakik ott senki. A földhivatali adatok szerint az ingatlan két kínai állampolgár tulajdona. Egyiküket, Wang Z-t a magyar letelepedési kötvényprogram ügyfeleként jelölték meg tavaly év elején a 444-nek és a Direkt36-nak eljutatott, feladó nélküli levélben. (Az akkor szerzett információk alapján az elmúlt másfél évben több problematikus kötvényvásárlóról is írtunk, köztük az orosz külföldi hírszerzés főnökének családjáról, az orosz szervezett bűnözéshez kapcsolható személyről, Bassár al-Aszad szír diktátor pénzemberéről, és egy Finnországban keresett orosz születésű milliárdosról.)

A nemzetbiztonsági zsargonban K-lakásnak vagy konspirált lakásnak nevezik az olyan ingatlanokat, ahol a péntekihez hasonló találkozók történhetnek. A rendszerváltás előtti definíció szerint

„a K-lakás az állambiztonsági szervek fedés alatt működtetett bérleménye, amelyet hálózati személyek, SZT-állományú tisztek fogadására, operatív akciók lebonyolítására, ellenséges objektumok, személyek időszakos megfigyelésére használnak”.

A 444 nemzetbiztonsági területen jártas forrásai szerint valaki óriási szakmai hibát követett el, amikor nem vette észre, hogy egy újság szerkesztősége mellé szervez egy ilyen találkozót.

Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt korrupció miatt ítélték jogerősen börtönbüntetésre a hazájában, de magyar diplomáciai segítséggel Budapestre szökött, mielőtt börtönbe kellett volna vonulnia. Menekültstátuszt kért és kapott a magyar kormánytól, ahol végig azt hangsúlyozták, hogy semmi politika nincs az Orbán Viktor miniszterelnökkel jó viszont ápoló Gruevszki budapesti feltűnésében, az egy tisztán jogi eljárás. Ennek némileg ellentmond, ha magas rangú kormányzati tisztviselők találkozgatnak a bukott macedón politikussal.

Emiatt feltehetően nem akartak nyilvános helyen találkozni vele, de kockázatos lehet behívni a minisztériumba is. A 444 szerkesztősége a külügy épületétől néhány perc sétára található, így nem kizárt, hogy ezért szervezték pont ebbe a lakásba a megbeszélést, csak egyszerűen senki sem vette észre, hogy pont ott vagyunk az emelten mi is.

Viszonylag jól szervezett akcióra utalnak más körülmények is. Gruevszkit a Margit körúti épület előtt egy német rendszámú terepjáró várta benne sofőrrel.

A képen két érdekes dolog is látható. A baseball sapkát viselő férfi vállán valamilyen heveder van átvetve, a nemzetbiztonsági világban ismerős forrásaink szerint ilyesmivel szoktak fegyvertartásra is alkalmas táskákat rögzíteni civilben, tehát amikor nem látszódhat a fegyver tokja. A másik, az utas oldalon az üvegen látható matrica, ami egy műholdas távfelügyeleti rendszer jelzése. 

Tavaly év végén a 24.hu munkatársai futottak össze Gruevszkivel egy budapesti étterem előtt. Akkor egy másik, magyar rendszámú autó várta, másik sofőrrel, de annak az ablakán is ugyanennek a műholdas rendszernek a jelzése volt látható (itt az utolsó képen látható), így az autók valószínűleg ugyanannak a flottának a tagjai.

Gruevszki ügyéről tavaly novemberben, menekültkérelmének elismerése után készítettük ezt a videót:

link Forrás

(Címlapos grafika: TBG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.