Végre kiderült, mi lett a tavaly nyáron Afrikában lelőtt fekete zsiráfból

Óriási vihart kavart tavaly júliusban az interneten, amikor az amerikai Tess Thompson Talley a Dél-Afrikai Köztársaságban járt egy vadászaton és leterített egy ritka fekete zsiráfot.

 A 907 kilós trófeával fényképeken is pózolt, amiket feltöltött a Facebookra azzal a szöveggel, hogy élete álma vált valóra. A posztot végül kénytelen volt törölni a trófeavadász, akivel most a CBS készített riportot és stúdióvendégnek is behívták.

Mint az anyagból kiderül, a nőt egyáltalán nem zökkentette ki a felháborodás, azóta is vadászik, és trófeákat gyűjt. A tévériportból megtudjuk azt is, mi lett a gyönyörű és ritka fekete zsiráf irhájából: több párna és egy fegyvertartó készült belőle.

Talley és a boldog zsiráfságForrás: CBS

A nő azzal védekezett most is és korábban, hogy a zsiráf kilövésével maga is hozzájárult az ökoszisztéma fenntartásához, hiszen az öreg hím zsiráfok gyakran megtámadják fiatalabbak, akik így nem tudnak párosodni, így azzal, hogy ő kilőtt egyet, segítette a populáció fennmaradását.

A zsiráfság is ezt akarja

A riportban elmondja, nem egyszerű meghúzni a ravaszt, teljesen átérzi ugyanis az állat helyzetét, akit a sors kiválasztott arra, hogy a vadász megegye. „Nagyon szép és nagyon finom volt” - emlékezik vissza a hús ízére a nő.

Valami mégsem stimmelhet a számokkal, az amerikai Humane Society állatvédelmi szervezet szerint a zsiráfok száma Afrikában százezerre csökkent, az elmúlt harminc évben 40 százalékkal esett a populáció egyedszáma. Csak az USA-ba az elmúlt tíz évben több mint 4000 zsiráftrófea érkezett, azaz naponta több mint egy zsiráfot megölnek az amerikai trófeavadászok.

Tess Thompson Talley a stúdióban elmondta, remekül érzi magát, és nem hagy fel a vadászattal, amely szerinte a zsiráfságnak tesz a legtöbbet. Az erre fordított pénz is jobb helyen van nála, mint a szerinte megbízhatatlan, a zsiráfpopuláció megőrzésével foglalkozó szervezeteknél. (CBS)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.