Bruges is kevesebb turistát szeretne

külföld
2019 június 16., 05:43
comments 293

A festői szépségű Bruges (vagy Brugge) októberben kinevezett polgármestere, Dirk De fauw a múlt héten ismertette, milyen lépésekkel kívánják mérsékelni a turisták áradását az észak Velencéjének is nevezett belga városba, amelynek óvárosa 2000 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján is. 

photo_camera Fotó: Dursun Aydemir/Anadolu Agency

Az önkormányzat egyrészt többet nem fog hirdetésekre költeni, melyben egynapos városnéző túrákat hirdetnek, ezen kívül a közeli Zeebrugge kikötőjében az eddigi öt helyett csak napi két turistahajót engednek majd kikötni, a hajózási vállalatoknak pedig azt fogják ajánlani, hogy hétköznap látogassák meg a várost, ne hétvégente, ezzel is mérsékelve a tömeget. 

A város polgármestere szerint muszáj lépniük, különben az óváros egy komplett Disneylanddé változik. Brugest tavaly 8,3 millió ember látogatta meg, az elmúlt két évben 28 százalékos emelkedést regisztráltak. Azonban ebből a több mint 8 millió látogatóból csak 2,5 millió ember töltött el egy éjszakát a városban, általában csak napközbeni sétára és városnézésre érkeznek. A városvezetés pedig megelégelte azt, hogy sokan nagy turistahajókkal érkeznek közülük, pár órát a városban töltenek, majd mennek tovább. 

A Guardian helyszíni riportjában még a turisták is arra panaszkodtak, hogy túl sok a turista a városban. 

A tervezett változtatásoknak a helyi kereskedők közül persze sokan nem örülnek, számukra ugyanis a pár órára érkező turisták is bevételi forrást jelentenek. 

A városban már 1996-ban korlátozták az új szállodák építését a belvárosban, majd 2002-ben a nyaralásra fenntartott ingatlanok építését, most pedig ezt tervezik kiterjeszteni a külvárosra is, mivel a polgármester szerint az fenyegeti a mindössze 118 ezer lakosú várost, hogy a helyiek teljesen kiszorulnak belőle. 

A cél ezért most az, hogy a napi szintű turistahordák helyett kevesebb, de több időt eltöltő turista érkezzen a városba. Szerinte eleve nincs rendben az, hogy a városba érkező turisták többségének arra sincs ideje, hogy megigyon egy sört vagy egy teát a teraszon, pár órányi gyors sétálás után már terelik is őket vissza a buszra. 

Ráadásul a rövid időt ott töltő turisták miatt átalakultak az üzletek is, csak sört és csokoládét meg szuveníreket árusító boltok váltogatják egymást a belvárosban, így a helyiek nem tudnak egy jó hentest vagy pékséget találni maguknak, rá se ismernek már a városukra. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.