Egy pomázi iskolában kipróbálták azt, ami egyszerre jó a szülőknek, tanároknak és a háziorvosoknak is, és fényesen bevált

Akinek most jár iskolába a gyereke, az tudja, akinek nem, annak egy rövid információ az elejére: a tanévben általában három iskolai hiányzást igazolhatnak a szülők úgy, hogy ahhoz nem kell orvosi papír. Efölött vagy orvosi igazolást kell vinni, vagy igazgatói engedély kell (például utazáshoz). 

A 3 napos szabályt régóta meg szeretnék változtatni a háziorvosok, mert teljesen feleslegesen terheli a rendszert, sok esetben akkor is el kell vinni a rendelőbe a gyereket, ha amúgy csak megfázás vagy gyomorrontás miatt hagyna ki pár napot, és éppen az orvosra várva kaphat el egy fertőző betegséget. A Gyermek Háziorvosok Egyesületének 1300 tagja van, ők látnak el nagyjából 1,5 millió gyereket. A panaszaik alapján sokszor kifejezetten nem örülnek, ha az veszi el a munkaidejük jelentős részét, hogy egy enyhe betegséggel küzdő, különösebb orvosi ellátást nem igénylő gyereknek igazolást kell írni, mert elfogyott a szülő szűk kerete. Vagy nem betegségek miatti hiányzást próbálnak elintézni a szülők az orvosnál. 

Így aztán javasolták már, hogy az iskolák bátran tekintsék felnőttnek a szülőket, akik el tudják dönteni, hogy mikor van szüksége egy gyereknek arra, hogy otthon maradjon 1-2 napot, és mikor érdemes orvoshoz vinni. 

Van már pár iskola, ahol kipróbálták, hogy bizalmat szavaznak a szülőknek, és háromról 15-re emelték a szülők által igazolható napok számát. Ezt ugyanis saját körben eldönthetik. Ilyen például a pomázi Sashegyi Sándor általános iskola és gimánizum, rendészeti szakközépiskola. 2017-ben vágtak bele a kísérletbe, ami az igazgató mostani levele szerint fényesen bevált. 

„Két egész tanév tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy minden ugyanolyan rendben működik, mint eddig. A szülők nem élnek vissza a lehetőséggel, teljes mértékben partnerek. Ez az új gyakorlat mindenkit tehermentesít: a szülőt, pedagógust valamint a gyermekorvost egyaránt”

- írja Nagy Koppány Lászlóné igazgató. A levelét egy hálás háziorvos osztotta meg. 

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.