Találkozott személyesen a napokban Karácsony Gergellyel, és „pokolian jót beszélgettek” - erősítette meg a „városi pletykákat” az ATV-ben Gyurcsány Ferenc.
Elmondása szerint a beszélgetésen újra megegyeztek, hogy bárki nyer az előválasztáson, a többiek mögé állnak, és támogatni fogják. Ugyanerről állapodott meg Molnár Zsolttal, az MSZP budapesti elnökével is.
„Nagyon rendes fickó a Karácsony Gergely”- mondta Gyurcsány a politikusról, akit nemrég még egyértelműen támogatott főpolgármester-jelöltként, majd a DK váratlanul csatába küldte ellene Kálmán Olgát.
A beszélgetésben felmerült a 444 Dobrev Klára-interjúja is. Gyurcsány szerint szerint sem lehet kizárni, hogy 2022-ben a felesége lesz a párt miniszterelnök-jelöltje, de igazán csak most fog eldőlni, Dobrev Klára mennyire alkalmas erre.