18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Nem múltam el 18 éves

Megtalálták a múlt héten előkerült lábhoz tartozó holttestet Mezőlaknál

2019 június 23., vasárnap 14:05

A múlt vasárnap a Veszprém megyei Mezőlaknál egy defektet kapott sofőr kerékcsere közben egy emberi lábra lett figyelmes az út szélén. Miután jelentette a rendőröknek, azok keresőcsapatokkal és kutyákkal kutatták át a környéket, de nem tudták megállapítani, kihez tartozhatott a testrész, ami mellett egy egy zokni és egy 39-es munkavédelmi bakancs is volt a fűben.

Aztán amikor pénteken munkások dolgoztak a falu határában, az egyik nádasban egy féllábú holttestet találtak. A rendőrség szerint a korábban talált láb a most előkerült holttesthez tartozik.

Nagy Gábor, a település polgármestere az RTL Klub Híradójának elmondta, hogy a holttest légvonalban 60 méterre volt attól a helytől, ahol korábban a lábat megtalálták. Megtalálták a férfi iratait is, így kiderült, hogy nem helyi vagy környékbeli volt. A polgármester szerint hajléktalan lehetett. A rendőrség nem talált bűncselekményre utaló nyomot.