Kálmán Olga: Nem foglalkoztam azzal, hogy mi lesz, ha nem sikerül

Kálmán OlgaFotó: botost/444.hu

A Demokratikus Koalíció irodájában tartott sajtótájékoztatón gratulált a győzelemhez Karácsony Gergelynek Kálmán Olga. A volt tévés szerdán nem vett részt az eredmény nyilvános bejelentésén - azt mondta, ez csak „technikai malőr” volt, állítása szerint szerint nem kapott meghívót, a Karácsonynak gratuláló videót már délután elkészítette.

Kálmán Olga szerint „fantasztikus volt” az előválasztás, és azt mondja, az ő, és Kerpel-Fronius Gábor jelölése felpezsdítette a vitát, Karácsony így valódi versenyben szerzett meggyőző többséget, innentől pedig támogatni fogják.

Kálmán OlgaFotó: botost/444.hu

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a jövőjével, van-e visszaút az újságírába a politikai szerepvállalás után, azt mondta, erre még nem tud válaszolni. „Nem foglalkoztam azzal a kampány alatt, hogy mi lesz, ha nem sikerül” - mondta. És hogy politikus lesz-e? „Ha lesz ilyen tervem, arról értesülni fognak.”