Megfordult a trend, írja a Foreign Affairsben megjelent demokráciatemető esszéjében Larry Diamond, a Hoover Institution és a Stanford Egyetem kutatója.

Mint írja, a hetvenes évek közepétől három évtizeden át bődületes tempóban terjedt a demokrácia. Samuel P. Huntington szerint a demokratizálódásnak három hulláma volt. Az első, 1828-1926 közötti hullám a választójog kiterjesztésének, illetve a Német, Orosz, Ottomán birodalmak és a Monarchia szétesésének időszaka. A második hullám a második világháború végétől 1962-ig tartó szakasz, aminek a végén már 36 demokrácia volt a világban. A harmadik hullám a portugál diktatúra 1974-es bukásával indult és a kelet-európai kommunista hatalom összeomlásában csúcsosodott. 1993-ra az egymilliósnál nagyobb népességű országok többsége már demokratikus volt.

1991-2005 között a Freedom House indexe alapján mindig több ország lett szabadabb, mint amennyiben romlott a helyzet. 2007 óta ez már fordítva van, minden évben több országban csökken a szabadság, mint amennyiben nő.

Köztük olyan stratégiailag is fontos, nagy országokban, mint Oroszország és Törökország, ahol választott vezetők használják hatalmukat a demokrácia lebontására, vagy mondjuk Egyiptom és Thaiföld, ahol a hadsereg vette át a hatalmat - ahogy Pakisztánban is még mindig gyakorlatilag a tábornokok az urak.

De ennél is aggasztóbb az illiberális populizmus hulláma, írja Diamond. Ennek az előfutára volt szerint Orbán Viktor, "aki levezényelte az első EU-tag demokrácia halálát". Ha erősnek érzik Diamond állítását a magyar demokrácia haláláról, akkor vegyék számításba, hogy a Policy Solutions 2018-as tanulmánya (.pdf) szerint a témában véleményt nyilvánító magyarok többsége már úgy gondolja, hogy Orbán kormányát nem lehet demokratikus választásokon leváltani. Nincs korcsoport, se társadalmi réteg, ami még hinne ebben: leginkább még a legfeljebb nyolc általánost végzettek, illetve az 50-59 éves korosztály hisz abban, hogy demokratikusan is leváltható a kormány, ezekben a rétegekben csak 3, illetve hat százaléknyival gondolták csak többen, hogy a kormány már leválthatatlan.

Magyarország után már Brazíliában, a Fülöp-szigeteken, Lengyelországban is hatalomra is jutottak, Dániában, Németországban, Svédországban, Hollandiában és Franciaországban pedig megerősödtek ezek az erők, és még az Egyesült Államok elnöke is illiberális populista, írja.

Diamond szerint a demokrácia visszaszorulásában nagy szerepe van az Egyesült Államoknak, mely visszahúzódva vezető szerepéből olyan autoriter hatalmaknak ad teret, mint Kína és Oroszország. De vannak azért az Egyesült Államokon kívüli okok is.

Vegyük például Magyarországot, ha már Diamond szerint is az illiberális fordulat hírnöke volt. "Az átmeneti visszaesés a világ demokratizálásában elkerülhetetlen volt" - írja, hiszen a demokratizálás harmadik hullámában olyan országok demokratizálódtak még Kelet-Európában is, ahol nem voltak adottak a szabadság hagyományos feltételei:

• nem volt fejlett a gazdaság;
• nem volt megfelelően magasan képzett a népesség;
• nem volt széles középosztály;
• se vállalkozói réteg;
• se különösebb demokratikus tapasztalat.

Tehát régiónk, ahol Magyarország mellett már Lengyelország is állandó példa a demokratizálódás visszafordíthatóságára, eleve adottak voltak a feltételek erre. De hogy globálisan is ilyen erős a folyamat, arra Diamond szerint más magyarázat kell, ezt pedig az USA világpolitikai szerepének változásában találta meg.

A változás két fő oka, hogy

• A nagy tömegpusztítófegyver-svindli lebukásával az amerikai kormány csak a demokráciaexporttal indokolhatta iraki beavatkozását, így ahogy az vérfürdőbe fulladt, a nemes eszme is vesztett a népszerűségéből - 2001-ben még az amerikaiak 29, 2018-ban már csak 17 százalékuk tartotta ezt az amerikai külpolitika legfontosabb feladatának.
• A fentiek ellenére az amerikai vezetés valójában elég megalkuvóan támogatta csak a demokratizálódást.

Bush az iraki beavatkozással párhuzamosan simán elnézte a szövetséges egyiptomi elnöknek, Hoszni Mubaraknak az egyre erősödő, végül forradalomba torkolló elnyomást. A forradalom végül győzött, de ezt Barack Obama tétlenül nézte, és csak a győzelme után állt a győztes mellé. Akit aztán simán elengedett, amikor a hadsereg újra visszavette a hatalmat a demokratikusan választott iszlamista elnöktől.

Közben Bush a Fehér Házban fogadta a korrupt azeri elnököt, Ilham Alijevet, Obama pedig 2015-ös látogatásán kétszer is demokratikusan megválasztottnak nevezte az etióp kormányt, amely épp abban az évben csalta el a választásokat. Arról meg tán ne is beszéljünk, milyen lelkesen rajong körbe Trump minden útjába kerülő diktátort Vlagyimir Putyintól Kim Dzsongunon át a szaúdi koronahercegig, közben folyamatosan szapulva demokratikus szövetségeseit.

Ezek a gesztusok, és a demokrácia visszaszorulásával szemben megmutatkozó érdektelenség Diamond szerint láthatóan felbátorította a világ zsarnokait - a szaúdi koronaherceg például simán meggyilkoltatott egy, amúgy önkéntes száműzetésben az Egyesült Államokban élő másként gondolkodó újságírót, és minden jel szerint meg is ússza.

És megértette Kína és Oroszország is. Utóbbi Aszad rezsimének megmentésével és Ukrajna lerohanásával terjeszkedik, Kína gazdasági eszközökkel - Magyarország érintésével.