Egy 17 éves lány rá akart ijeszteni egy volt barátjára, hamis tanúzásért kell felelnie

bűnügy
2019 június 30., 07:39
comments 79

Egy hajósi nő tett bejelentést február 4-én a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon, mert valaki a postaládájukba fenyegető levelet dobott be. A levél írója a feljelentő lányától pénzt követelt, illetve fenyegetőzött.

A nyomozás kiderítette, hogy a levelet maga a címzettként megjelölt lány írta, és dobta be a saját postaládájukba, hogy az egyik korábbi barátját gyanúba keverve ráijesszen a fiúra. A 17 éves lány ugyan nem akart rendőrségi eljárást az ügyből (a feljelentést az anyja tette), de az első kihallgatásán eltitkolta a valóságot, és nem vallotta be, hogy az iromány tőle származik.

A rendőrök kiderítették az igazságot, így a kamaszcsínynek indult történetből büntetőeljárás lett: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a fiatalkorú ellen, és szabadlábon hagyása mellett hamis tanúzásért gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás iratait a napokban átadták az ügyészségnek. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.