Hiába hiányzik Orbánnak, tovább szigorodik a pirotechnika használata a stadionokban

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Szigorodnak a pirotechnikai eszközök illegális használatával büntetések, jelentette be az MLSZ keddi elnökségi ülése után. A döntést többek közt azzal indokolják, hogy miközben az erőszakos események száma csökkent a hazai arénákban, 

számos súlyos baleset történt pirotechnika használata miatt. 

Tavaly augusztusban egy öt esztendős gyermek keze súlyosan sérült, illetve egy intézkedő tűzoltó veszítette el hallását egy robbanás után, teszik hozzá. Kiemelik, hogy a mentőszolgálat és a tűzoltóság munkatársainak rendszeresen be kellett avatkoznia, kockáztatva saját testi épségüket is. 

A miniszterelnök még az épülő diósgyőri stadion bejárásakor beszélgetett szurkolókkal, akik a találkozó után elmondták, hogy

„felvetettük neki, hogy a pirotechnika nagyon hiányzik a stadionokból, erre azt válaszolta, hogy neki is, mert nem igazi a hangulat nélküle. Nem érti, hogy az MLSZ miért tiltja. Én felhívtam a figyelmét rá, hogy ezt törvény szabályozza, erre volt a reakciója, hogy ha az MLSZ benyújtana egy módosítást, akkor ők megszavaznák.” 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.