A délelőtti bejelentéshez képest előkerült még két jobbikos polgármesterjelölt a fővárosban

politika
2019 július 05., 10:03
comments 136

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd vezetői péntek délelőtt a Fővám téren jelentették be, hogy az összes budapesti kerületben egyetlen jelöltet indítanak. Kiderült, hogy Soroksáron a Jobbik által támogatott jelöltet fogják támogatni, Ferencvárosban pedig előválasztást tartanak.

Karácsony Gergely és az ellenzéki összefogás budapesti politikusai bejelentik, hogy minden kerületben megegyeztek.
photo_camera Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Ehhez képest a Párbeszéd által kiküldött listán az szerepelt, hogy a Jobbik az V. kerületi polgármesterségért elindítja Losonczy Pált, miközben a többi párt ott Tüttő Katát támogatja. Ezen kívül a XX. kerületben, ahol még nem tudni, ki lenne a közös ellenzéki jelölt, a Jobbik  Bencsik Jánost, a párt budapesti elnökét indítja. Bár azt írták, hogy ők is az együttműködés keretében indulnak, de ha a többi párt itt mégis külön jelöltet indít, akkor az utóbbi kerületben mégsem csak egyetlen jelölt állna szemben a Fidesszel. 

Ezek szerint a lista most így néz ki: 


  • I. kerület: V. Naszályi Márta - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • II. kerület: Őrsi Gergely - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • II. kerület: Kiss László - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • IV. kerület: Déri Tibor - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • V. kerület: Tüttő Kata - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • VI. kerület: Soproni Tamás - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • VII. kerület: Niedermüller Péter - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • VIII. kerület: Pikó András - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • IX. kerület: Előválasztás
  • X. kerület: Somlyódy Csaba - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XI. kerület: László Imre - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XII. kerület: Élő Norbert - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XIII. kerület: Tóth József - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XIV. kerület: Horváth Csaba - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XV. kerület:  Németh Angéla - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XVI. kerület: Nemes Gábor - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XVII. kerület: Gy. Németh Erzsébet - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XVIII. kerület: Szaniszló Sándor - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XIX. kerület: Gajda Péter - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XX. kerület: közös ellenzéki jelölt - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XXI. kerület: Erdősi Éva - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XXII. kerület: Havasi Gábor - DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd
  • XXIII. kerület: - Bereczki Miklós - A Jobbik által állított, ellenzék által támogatott jelölt

Az együttműködés keretében a Jobbik két további kerületben saját jelöltet állít:

  • az V. kerületben Losonczy Pál,
  • a XX. kerületben Bencsik János személyében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.