A győri püspök közölte a szülőkkel, hogy nincs törvényes lehetősége változtatni a saját döntésén

Az AporFotó: Facebook/Apor Vilmos Iskolaközpont

Ahogy tegnapi összefoglaló cikkünkben írtuk, a győri Apor Vilmos Iskolaközpont szülői munkaközössége csütörtök délelőtt 10-re kapott időpontot a püspökségen. A találkozótól sokan reméltek áttörést. 

Múlt hét óta forrong a győri konzervatív értelmiség, mert Veres András püspök a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat megkérdezése nélkül, a tanévzáró után, váratlanul közölte az iskolában 25 éve tanító igazgatóval, hogy augusztus 1-től más - egy helyben tökéletesen ismeretlen, nem egyházi általános iskolából érkező igazgató - vezeti a hatalmas és tekintélyes intézményt. 

A szülők leveleket írtak, petíciót indítottak, többszáz fős tiltakozást szerveztek, de a püspök első reakciója az volt, hogy egy kioktató hangú levélben közölte: „Nem hiszem, hogy Önök helyénvalónak tartanák, hogy a Szülői Munkaközösség előbb értesüljön a változásról, mint maga az érintett.” Ehhez képest előrelépésnek tűnt, hogy párbeszédbe lép a szülőkkel, reggel óta pedig a munkaközösség Facebook-oldalán ment az izgatott találgatás, hogy mi történhetett.

A szülők beszámolója szerint a püspök azzal zárta rövidre az igazgató lecserélésének kérdését, hogy 

„a helyzet megváltoztatására törvényes lehetőség nincs.”

(Cikkünk megírása előtt kérdést küldtünk Veres Andrásnak, hogy segítsen ezt a kijelentését értelmezni, illetve megérteni, miért nincs lehetősége új igazgatót kinevezni. Ha válaszol, frissítjük a cikket.)

A szülői munkaközösség korábbi levelében azt kérte a püspöktől: „Az őszinte keresztény szeretet és tisztelet jegyében kérjük, tegye lehetővé, hogy még július hónapban az új igazgatót személyesen megismerjük és meggyőződhessünk arról, milyen kezekbe adta iskolánkat és milyen kezekbe adjuk mi a gyermekeinket. Ennek alapján tudjuk eldönteni, hogy támogatható-e az új igazgató munkája.”

Benkovich Ferenc, az iskolát építtető plébános és Kiss Zoltán leváltott igazgató a tüntetésenFotó: Facebook/Szemlélek

A találkozó után viszont azt írták, hogy „az új igazgató bemutatása nem történt meg. Püspök Úr ígéretet tett, hogy erre időben sor fog kerülni.” De úgy tűnik, a szülői munkaközösség nem várja meg ezt a találkozót, és elfogadja a helyzetet. 

„Közös érdekünk az, hogy minden visszatérjen a normális mederbe” 

- írják, és hozzáteszik: „a jelen üggyel kapcsolatban az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Szülői Munkaközössége minden további tevékenységet befejez.”

A fegyverletétel feltételeként azonban Veres Andrástól ígéretet kaptak arra is, hogy „az iskolában nem történik további személyi változás és az iskola értékrendjét tovább viszi. Megígérte, hogy az iskolában folyó magas szintű szakmai oktató, nevelő munka változatlanul folytatódik.”

Az 1500 ember által aláírt petíciót, amely elindította az egész tiltakozássorozatot, törölték. Veres Andrástól megtudhatták a szülők, hogy „döntését kellően előkészítette, megfontolta. Kifejtette továbbá, hogy a kialakult helyzetben az Egyház és szeretett Iskolánk méltósága sérült.”