A Magyar Nemzet szerint nem is zárták ki Szanyi Tibort az MSZP-ből

POLITIKA
2019 július 12., 05:06
comments 32

A kormányzat szócsöve, a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Szanyi Tibort nem is zárták ki a Magyar Szocialista Pártból, csak megrovást kapott a párt etikai bizottságától. Szanyi korábban 3 nyílt levélben is bírálta a pártot, miután az európai parlamenti választáson elveszítette a mandátumát. A politikus élőhalottnak, korruptnak, degenerálódó belterjes klubnak nevezte az MSZP-t. és ígéretet tett arra, hogy Bal Blokk néven új politikai csoportosulást alapít-

Ezután fegyelmi eljárás indult Szanyi ellen, melynek idejére felfüggesztették a politikus párttagságát, Tóth Bertalan pártelnök pedig ezt mondta: „Az elnökség nem tűri a kibeszélést, aki ezzel szembemegy, azt a közösség ki fogja vetni magából”.

A Magyar Nemzet szerint ennek a fegyelmi eljárásnak lett most a vége a megrovás, Szanyi tehát nem veszítette el a párttagságát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.