Bemutatták a Magyar Honvédség tagjainak új köznapi egyenruháját Budapesten, a Stefánia Palotában. A bemutatón a honvédelmi miniszter azt mondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program újabb állomásához érkeztek, amire a katonák régóta vártak és vágytak.
Benkő Tibor szerint megváltoztatták a régi mondást, ami szerint kis hadsereg öltözködik, nagy hadsereg fegyverkezik, ugyanis a fegyverkezéssel kezdték, 21. századi haditechnikai eszközöket szereztek be, amikkel a honvédség végre tudja hajtani a feladatát, a haza fegyveres szolgálatát, védelmét.
A honvédelmi és haderőfejlesztési program középpontjában az ember, a katona áll, ennek része az életpálya, az illetmények, az oktatás, a képzés, a kiképzés, és a katonák megjelenéséről való gondoskodás is – mondta.
Benkő Tibor szerint ha a katonák példát akarnak mutatni, nemcsak szolgálati feladataikat kell kiválóan ellátniuk, hanem meg is kell jelenniük a társadalmi élet minden színterén, és ehhez olyan ruhára van szükség, amire a katonák büszkék lehetnek, és a közvélemény azt lássa, a katonák meg vannak becsülve.
A miniszter azt mondta, a gyakorlóruházat megújításával kezdték a fejlesztést, már van kiképzési és műveleti gyakorló. A köznapi ruházat eddig 1970-es évekbeli alapanyagból készült, így elsősorban a komfortjával volt probléma. Ezért írtak ki divattervezőknek pályázatot, hogy készítsenek terveket. A pályázat minden fordulójában Léber Barbara nyert, aki a katonák által felvázolt igények alapján alakította ki a komfortos és korszerű ruházatot.
A következő lépés a díszelgőruházat és az ünnepi ruházat megújítása lesz – mondta Benkő. (MTI)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.