Az engedélye nélkül rakták rá amputált lába képét az európai cigidobozokra

ÉLET
2019 július 18., 12:04
comments 168

Megdöbbenve vette tudomásul egy, a franciaországi Metzben élő albán férfi, hogy beleegyezése nélkül az ő amputált lábáról készült fotó került figyelmeztetésként az Európában forgalmazott cigaretták dobozaira. A figyelmeztetés szerint a dohányzás érszűkületet okozhat, vagyis amputációhoz is vezethet.

link Forrás

Ő ugyanakkor nem dohányzás miatt vesztette el a lábát, hanem egy erőszakos bűncselekmény áldozataként, még 1997-ben. Ennek a nyomai a képen is felismerhetőek, az egyedi égési sérülésekről és vágásokról ismerte fel, hogy az ő lába van a dobozokon.

A férfi azt mondja, hogy a képet egy helyi kórházban készítették, ahol azért járt, hogy kiderítse, kaphat-e bármilyen protézist. "Hihetetlen, hogy valaki a tudtán és engedélyén kívül Európa-szerte cigarettás dobozokra kerülhet" - nyilatkozta ügyvédje, Antoine Fittante, aki az ügyben az Európai Bizottsághoz fordult. "Ügyfelem becsapva érzi magát, és sértve méltóságában, mert fogyatékossága trafikokban van közszemlére téve. Fittante a kórháznak is írt, hogy megtudja, mégis hogyan kerülhetett nyilvánosságra a felvétel. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.