10 kilométeres Hyperloop-pályát épít Elon Musk, és lesz rajta kanyar is

A Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) Hyperloopja megdöntötte az eddigi sebességrekordot, 463 kilométer/órás sebességet érve el a SpaceX negyedik Hyperloop Pod versenyén, ahol a fejlesztőcsapatok minden évben összeereszthetik a légritkított csőbe tervezett kapszuláikat.

Az új rekord bejelentése után a projekttől a közlekedés forradalmasítását remélő Elon Musk közölte, hogy jövőre az eddigi 1,6 kilométeres vákuumcső helyett egy 10 kilométeres csőben zajlik majd a verseny, amit a SpaceX kaliforniai központjában húznak majd fel. 

A TUM eredménye pár kilométer/órával javította meg az eddigi rekordot, amit szintén ők állítottak fel tavaly. Az eredmény még mindig messze van az 1220 kilométer/órás sebességtől, amely ennek a rendszernek az elméleti maximuma a fejlesztők és Musk szerint. 

A mostani eredményekhez érdemes azt is hozzátenni, hogy a győztes kapszula 1,7 méter hosszú és 70 kilogramm volt, azaz még elég messze van attól a mérettől, melyben majd a tervek szerint utasokat szállítanának. 

Musk új terve ugyanakkor nagyot változtathat majd a versenyen a Verge szerint: háromszor hosszabb lesz, mint az eddigi Hyperloop-tesztpályák, és most először lesz benne görbület, azaz jóval jobban fog arra hasonlítani, ahogy majd egyszer egy valódi, élesben használt Hyperloop-pálya is kinézhet majd. 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.