Több mint ezerre emelkedett a Moszkvában letartóztatott emberek száma

Tbg
külföld
2019 július 27., 16:36
comments 119

A Reuters legfrisebb információi szerint végül több mint 1000 demonstrálót, vagy annak tekintett személyt tartóztattak le Moszkvában, ahol szombaton egy nem engedélyezett tüntetést tartottak. 

Az orosz belügyminisztérium késő esti közlése szerint 1074 embert állítottak elő különböző jogsértések miatt a tüntetés résztvevői közül, írta az MTI.

A demonstrációt Alekszandr Navalnij hívei és olyan, a szeptember 8-ai helyhatósági választásokon indulni szándékozó jelöltek hirdették meg, akiket végül (összesen 57-et) a helyi választási bizottság nem engedett indulni.

Az ellenzéki vezetők egy részét, így Navalnijt is már napokkal korábban letartóztatták, és Moszkván kívülre szállították, de így is több ezren vettek részt a megmozduláson, amit a rendőrség igyekezett minél hamarabb felszámolni.

A rendőrség előzőleg gépkocsikkal és autóbuszokkal körbezárta a Tverszkaja teret, később pedig a nagy számban kivezényelt rohamrendőrök megpróbálták visszaszorítani a tüntetőket, ők azonban ellenálltak, és többen felvették a harcot a rendőrökkel.

Tucatjával vitték be az embereket, a Reuters helyszíni tudósítója szerint többeket teljesen véletlenszerűen gyűjtöttek be a rendőrök. Egy 45 éves kereskedő, akivel a brit hírügynökségnek sikerült beszélnie, azt mesélte, egyszerűen üldögélt egy padon, amikor elhurcolták. Ő egyébként a Volga vidékéről érkezett Moszkvába ügyeket intézni.

A Reuters szerint legalább egy nő és egy férfi láthatólag súlyos fejsérülést szenvedett.

Délután rohamrendőrök nyomultak be Navalnij moszkvai videostúdiójába, ahonnan élőben közvetítették az internetes közösségi oldalakra a városházánál zajló tüntetés fejleményeit. A rendőrségi támadás YouTube-ra feltett felvételén látszik, ahogy a rendőrök benyomultak, a stáb legalább egy tagját a földre parancsolták, és a helyiségben szétdobálták a bútorokat.

Mint a Reuters megjegyzi, Vlagyimi Putyin és rendszere számára nem jelent különösebb gondot egy ilyen demonstráció, hiszen szinte korlátlanul áll a rendszer rendelkezésére erőforrás ezek felszámolására. Mégis, az évek óta tartó kemény fellépés ellenére még mindig - ahogy most is - több ezren jönnek el egy-egy ilyen eseményre, főként fiatalok.

Az országban készült közvéleménykutatási adatok kevésbé megbízhatóak, mindenesetre Putyinnak jelenleg 60 százalékos népszerűséget mértek, ami az ő mércéjéhez képest alacsony. Navalnijról - aki a moszkvai polgármesteri címért versenyezne - ilyen adatok nem állnak rendelkezésre, de 2013-ban a szavazatok harmadát szerezte az akkori moszkvai polgármester-választáson.

Putyin miniszterelnökként vagy elnökként 1999 óta van hatalmon. Bár tavalyi földcsuszamlásszerű újraválasztásával újabb hat éves elnöki mandátumot szerzett, a népszerűtlen nyugdíjreformok és az ötödik egymást követő év óta zuhanó reáljövedelmek miatt népszerűsége megcsappant. (Reuters/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.