„Ne fogjon vele kezet, amikor belép. Sértésnek vesszük, ha valaki kezet ráz egy hazaárulóval” - figyelmeztette az észt nemzetbiztonsági szolgálat, a KAPO igazgató-helyettese az ismert amerikai újságírót. A mondat akkor hangzott el, amikor az Atlantic riportere egy vallatószobában várta az interjúalanyát, az észt hadsereg ünnepelt őrnagyát, Deniss Metsavast, aki tavaly ugyanabban a helységben bevallotta: tíz éven keresztül kémkedett az oroszoknak.

A márciusi, kétnapos beszélgetésből egy hosszú cikk, illetve egy önmagában is fogyasztható, animációkkal kiegészített videó készült, amelyen a 15 éves börtönbüntetésre ítélt férfi összeszedetten, de néha elcsukló hangon beszél hazaszeretetről, árulásról, az oroszok módszereiről és a fiáról, akit nem láthat felnőni.

link Forrás

A nyilvánosságnak nagyon ritkán nyílik alkalma, hogy ennyire részletesen megismerjen egy ennyire friss kémtörténetet, de ebben az esetben a KAPO-nak és az elítéltnek is érdekében állt nyilatkozni. Az észt nemzetbiztonságnak azért, mert igyekeznek nagydobra verni, milyen hatékonyak az orosz kémek elkapásában és megbüntetésében - szemben más országok elhárításaival, amelyek inkább titokban kiutasítják vagy kicserélik a lebukott hírszerzőket. 

Aleksander Toots, a KAPO fent idézett igazgatóhelyettese és elsőszámú kémvadásza azzal büszkélkedik, hogy mióta 2008-ban elfoglalta pozícióját, hat embert ítéltek el hazaárulásért, és további 12-t államellenes bűncselekményekért, mivel együttműködtek az oroszokkal. „Sok mítosz kering az orosz szolgálatok legyőzhetetlenségéről. Ezeket mi nem fogadjuk el. Meg kell nekik mutatni, milyen kockázatokkal járnak az Észtországban végzett műveletek.”

Az egykori katonának azonban jóval személyesebb oka volt az interjúra: bocsánatot akart kérni mindazoktól, akiket elárult.

Mintaállam mintakatonája

A Szovjetunió szétesése után felszabaduló Észtország példás tempóban integrálódott a nyugati szövetségi rendszerbe: 2004-ben beléptek a NATO-ba és az EU-ba, majd 2011-ben - elsőként a volt szovjet államok közül - bevezették az eurót. Ennek a határozott közeledésnek nem kis részben az orosz fenyegetéstől való félelem az oka.

Már az is elég egyértelmű jelzés volt, amikor 2007-ben egy összehangolt kibertámadás elérhetetlenné tett észt kormányzati, banki és médiaoldalakat. Aztán jött a grúz és az ukrán példa 2008-ban és 2014-ben, amelyekből kiderült, hogy Moszkva kész katonai erővel elfoglalni szomszédos országok területét. Nem véletlenül utazott a Krím-félsziget elcsatolása után Tallinba egy hidegháborús hangulatú erődemonstrációra Barack Obama amerikai elnök, és nem véletlenül növelték az országban állomásozó NATO-katonák létszámát. (Idén egyébként a NATO épp magyar irányítással védi a balti országok légterét, a magyar Gripenek berepülő orosz vadászgépet is elfogtak Észtország fölött.)

A belpolitikai - és a hírszerzési - helyzetet bonyolítja, hogy a szovjet vezetés tervszerű oroszosításának következtében jelentős, az összlakosság negyedét kitevő orosz kisebbség él Észtországban. 

Ilyen családba született Deniss Metsavas is, aki az észtországi oroszok  beilleszkedésének szimbóluma lett.

Anyja és apja is orosz volt, orosz iskolába járt és orosz negyedben lakott a fővárosban. Fogalma sem volt, hogy szól az új ország himnusza. De, ahogy az interjúban mondja, része akart lenni a társadalomnak, ezért is lépett be a seregbe. „Nem mondhatom, hogy észt lettem, mert nem lehet azzá válni - de szerelembe esni lehet.”

A márciusi választások után új fejezet kezdődhet, miután a kormánykoalíció része lett az orosz kisebbség (és az EU, a bevándorlók stb.) elleni gyűlöletkeltéssel népszerűséget szerző szélsőjobboldal, de a sokáig amolyan liberális mintaállamnak tekintett Észtország korábban komoly erőfeszítéseket tett az orosz kisebbség integrálására. Sokan ezen lépések sikerét látták visszaigazolva Metsavas történetében: a tehetséges és jóképű fiatalember olyan oroszként járta sorra a tévéstúdiókat, aki észt katonaként szolgálja a hazáját. Ahogy ő mondja: hős lett belőle.

A lelkes nézők csak azt nem tudták, hogy tévés karrierje kezdetekor Metsavas már rendszeresen adott át észt államtitkokat az orosz katonai hírszerzésnek.

A kompromat

Az addigra már tíz éve katonaként szolgáló Metsavas oroszországi rokonait ment meglátogatni 2007 nyarán, amikor egy szmolenszki klubban összeakadt egy csinos nővel. „Én is boldog voltam, ő is boldog volt” - meséli az estéről, amely egy kifejezetten egyéjszakás kalandokra szakosodott szállóban ért véget. A férfi reggel átment a rokonai házába, ott aludt még egy kicsit, aztán kilépett az utcára - ahol már várta két ember, akik rendőrtisztként azonosították magukat.

Azt mondták, a birtokukban van egy aláírt vallomás a nőtől, amely szerint ő megerőszakolta. Közölték, hogy az aktusról videófelvételük van, mutattak is rövid részleteket. A zavarodott férfinak csak ezen a ponton esett le, hogy úgynevezett mézcsapdába (honey trapbe) esett, vagyis a titkosszolgálatok kedvelt eszközével, szexszel állítottak elő róla terhelő anyagot, kompromatot. Metsavas bizonygatta, hogy nem követett el semmi olyat, amivel vádolják, és ezzel a magukat rendőrnek mondó férfiak nem is vitatkoztak. Felhívták viszont a figyelmét, hogy 

nemi erőszakért 10-15 évet tölthet a nem túl vendégszerető orosz börtönökben, hacsak ők nem segítenek neki.

A férfi azt is végiggondolta, hogy még ha tisztázná is magát, a nemi erőszak vádja, illetve a gondatlan külföldi viselkedése a katonai karrierje végét jelentené. 

Ezért aztán belement az együttműködésbe, amelynek részleteiről szó sem esett. Aláírt valamilyen papírokat, amelyekre már nem emlékszik, aztán mindenféle útmutatás vagy feltétel nélkül szabadon engedték. Utólag úgy értékeli, hogy gőgös volt, amikor azt gondolta: képes lesz egyedül uralni a helyzetet. Ezért aztán nem szólt senkinek, se a barátainak, se a feletteseinek.

Nem szabadulhat

Egy évig nem is történt semmi, Metsavas biztonságban érezte magát hazájában, és reménykedett, hogy a történet nem folytatódik. Aztán 2008-ban a tallini utcán odalépett hozzá egy férfi, és oroszul megkérdezte: Emlékszik rá, mi történt Szmolenszkben? Megbeszéltek egy találkozót Szentpétervárra. 

Itt egy Anton néven bemutatkozó férfi vette fel, és a műveleti lakásba vitte. Metsavas úgy érezte, hogy a tőle kért adatok banálisak, akár netes kereséssel is megtalálhatók, ezért nem is tekintett magára kémként. Pedig ezen a jelentéktelennek tűnő beszélgetésen minden megtörtént: megismerte a tartótisztjét, az információért pénzt fogadott el (ez a kisebb összeg az útiköltséget fedezi, szólt az indoklás), és miközben Anton a lehető legártatlanabb módon az anyja virágüzletéről és az apja egészségéről érdeklődött, Metsavas arról is megbizonyosodhatott, hogy tudnak róla mindent. Senki nem mondta neki, hogy ha nem működik együtt, baja esik a szüleinek, ezt magának kellett hozzáképzelnie.

Anton biztosította a katonatisztet, hogy ez a kellemetlen megerőszakolási ügy nem jelent majd problémát, de amikor Metsavas rákérdezett, hogy akkor ezzel végeztek-e, azt a választ kapta, hogy nem. A jövőben is számítanak az „együttműködésére”.

Az Atlantic riportere szabadon kérdezhette Metsavast, de azt tudta, hogy a KAPO előre felkészítette interjúalanyát, milyen információkat nem adhat ki. A lapnak név nélkül nyilatkozott több észt kémelhárító, de ők is csak nagyon elnagyoltan utaltak rá, milyen információkat adott át Metsavas. Nagyjából annyit közöltek, hogy az oroszokat leginkább a NATO-val és az amerikaiakkal való együttműködés érdekelte.

Metsavas tüzérségi tisztként pont azon a területen dolgozott, amely a leginkább érdekelheti az oroszokat, megjárta Afganisztánt is, de igazán értékessé akkor vált, amikor a tallini főparancsnokságon kezdett dolgozni, ahol rengeteg érzékeny információhoz, és korlátozott mértékben államtitkokhoz is hozzáfért.

Ugyanakkor az afgán misszióban a többszörösét kereste az addigi fizetésének, és elhatározta, hogy amint összegyűlik elég pénze, otthagyja a sereget - és ezzel a kémkedést is. 2013 nyarán a tartótisztjével is közölte ezt a tervet, aki ekkor elkezdett az apjáról beszélni. 

Metsavas nagyapja a Moszkva iránti ideológiai elköteleződés jeleként megváltoztatta a családnevét, azt csak ő változtatta vissza. Az apja, Pjotr Volin azonban megtartotta orosz nevét, és az észt elhárítás szerint egész életében a homo sovieticus mintapéldánya volt. Nem lehetett nagy meglepetés, hogy igent mondott, amikor a GRU felkereste, hogy a második felesége orvosi kezeléséhez szükséges pénzért cserébe dolgozzon nekik. Eleinte a beszervezése csak arra tűnt jónak, hogy Metsavast sakkban és ezzel az orosz hírszerzés kötelékében tartsák. Hamarosan azonban jó hasznát vették: egy észt elhárító 2014-es elrablása után ugyanis minden észt katonát figyelmeztettek: kerülje el Oroszországot. Metsavas csak a felettese engedélyével utazhatott volna Szentpétervárra, ezért az apja innentől kezdve futárként szállította Antonnak a bizalmas iratokat. 

Ha az apja újabb „horog” volt, amivel a GRU megfogta, akkor a saját apasága még jobban beakadt. 2015-ben megtudta, hogy leendő felesége gyereket vár, és úgy érzete, ezen a ponton már tényleg nem fordulhat vissza, nem adhatja fel magát.

Az Atlantic megjegyzi, hogy a tartótiszt valóban hatékony és lépcsőzetes ügynökvezetése ellenére Metsavas természetesen több ponton kiléphetett volna, ahogy az sem lett volna példa nélküli, hogy kollégáival együttműködve rossz minőségű információkkal eteti a tartótisztjét. Metsavas maga sem tudja megmondani, miért maradt így benne ebben a helyzetben.

A lebukás

Tavaly, egy különösen ködös reggelen Metsavas óvodába vitte a fiát. Mindössze 200 méterre távolodott el az épülettől, amikor félreállították a rendőrök, és Toots igazgatóhelyettes felolvasta a megbilincselt férfinak a vádat: hazaárulás. 

Végül az apját 6 évre, őt pedig 15 és fél évre ítélték kémkedésért. A tárgyaláson elhangzott, hogy az árulása súlyosan veszélyezteti Észtország biztonságát. Metsavas beismerő vallomást tett és együttműködött a KAPO-val, megosztotta velük a beszervezése minden részletét. Az észt törvények szerint azonban ezzel együtt is leghamarabb a büntetése kétharmadának leülése után szabadulhat.

A riporter felteszi a kérdést: nem fél attól, hogy csalódást okozott a feleségének és a gyerekének? Mire Metsavas nagy nehezen annyit tud kipréselni magából, hogy a csalódás túl enyhe kifejezés erre. Még annyit tett hozzá, mielőtt gyorsan kérte a következő kérdést, hogy amikor letartóztatták, a kisfia néhány szót tudott egymás mellé tenni. Amikor szabadul, ugyanez a fiú érettségizik.