Késő este ért haza Kenderesi Tamás Dél-Koreából

bűnügy
2019 augusztus 02., 03:32
comments 398

Csütörtökön éjféltájban hazaérkezett Dél-Koreából Kenderesi Tamás, a magyar úszóválogatott tagja, aki ellen eljárást indítottak, majd a helyi bíróság pénzbüntetés kifizetésére kötelezte, mert egy zaklatott egy nőt egy helyi bárban. Mivel a sportoló ennek eleget tett, elhagyhatta a vasárnap zárult vizes világbajnokságnak otthont adó országot.

Kenderesi Tamás

Hazaérkezése után a pécsi sportoló csak annyit mondott az SzPress Hírszolgálatnak, hogy mielőbb szeretne találkozni Wladár Sándorral, a Magyar Úszó Szövetség elnökével, és személyesen beszámolni a történtekről, és mindarról, ami azután következett. Ugyanakkor a Dél-Koreában hozott döntés pontos tartalmát és a jegyzőkönyveket várhatóan csak 2-3 hét múlva ismerhetik meg.

Kenderesi Tamás megérkezése után kijelentette, hogy a Dél-Koreában megfogalmazott és a sajtóhoz eljuttatott közleményéhez egyelőre semmit sem kíván hozzáfűzni. Ebben akkor azt írta, hogy „nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amely a helyi értékrend alapját képezik”. A történteket sajnálja, de a szexuális zaklatás vádját visszautasította.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.