Bolsonaro: Úgy döglenek majd a bűnözők az utcán, mint a csótányok

külföld
2019 augusztus 06., 06:18
comments 218
Jair Bolsonaro beszédet mond 2019. január 15-én Brasilia városában
photo_camera Jair Bolsonaro beszédet mond 2019. január 15-én Brasilia városában Fotó: EVARISTO SA/AFP

A brazil elnök Jair Bolsonaro egy hétfői interjúban ismét arról sürgette a kongresszust, hogy fogadja el azt a törvényt, amely lehetővé tenné a hatóságok számára, hogy olyan eszközöket is használatba vegyenek bűnözőkkel szembeni intézkedések során, amelyek elvileg illegálisnak minősülnek. 

Nagyjából arról van szó, hogy a rendőrök fegyverhasználatának megítélése enyhébb megítélés alá esik majd, ha az indokoltnak mondható. 

A jogszabály tágítaná az állampolgárok önvédelmi jogait is, amennyiben megúszható lenne a vád alá helyezés, ha veszélyhelyzetben valaki lelövi támadóját. 

Bolsonaro szerint a brazil rendőröknek olyan harcot kell vívniuk az utcai bűnözéssel szemben, amelynek nem adottak az egyenlő feltételei, ezért minden eszközt biztosítani kell számukra a hatékony fellépéshez. 

Az elnök nem érte be ennyivel, kifejezetten szította is a hangulatot a tervezet körül. Azt nyilatkozta az interjúban, hogy 

„ha elfogadjuk ezt a törvényt, ezek az emberek úgy fognak megdögleni az utcán, mint a csótányok, és ennek így kell lennie”.

Bolsonaro azt is mondta, hogy a fegyvereiket használó rendőröket nem bíróságra elé kéne állítani, hanem kitüntetni. Az elnök szavait támogatói éljenezve fogadták, de az ellenzék és civil szervezetek kritizálták, amiért csak tovább fűti az erőszakot, különösen annak fényében, hogy az erőszakos bűncselekmények száma, különös tekintettel a szegény és fekete közösségekre, meredeken emelkedik, mióta Bolsonaro hatalomra került. 

São Paulóban 2003 óta nem történt annyi rendőr által elkövetett gyilkosság mint 2019 első felében (414), Rio de Janeiróban pedig már 881 embert lőttek le a hatóságok hat hónap alatt. 

2018-ban 6200-an haltak meg az utcákon rendőri intézkedés nyomán, ami jelentősen magasabb, mint egy évvel korábban (5225). (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.