Kilépett a Fideszből a szécsényi önkormányzat vezetése, mert összebalhéztak a KDNP-vel

POLITIKA
2019 augusztus 09., 14:07

A Nógrád megyei Szécsény önkormányzata csütörtökön közleményt adott ki arról, hogy a képviselőt testület fideszes tagjai és maga Stayer László polgármester is kilép a Fideszből a megyei KDNP-vel kialakult vita miatt. Mivel kereszténydemokrata képviselőknek már korábban kizárta a KDNP megyei elnöke, így az eddigi kétharmados kormánypárti többség lenullázódik.

A közleményben azt írták:

  • a KDNP Nógrád megyei elnöke egyéni érdekei érvényesítése érdekében elárulta a szécsényi alapszervezetét, és mondvacsinált okokkal fel akar oszlatni egy 30 éve sikeresen és tisztességesen működő szervezetet;
  • köztiszteletben álló szécsényi embereket hurcoltak meg, akik hosszú évek óta élvezik a város lakosságának bizalmát;
  • a Fidesz szécsényi alapszervezetének elnöke pedig, ha bizonyíthatóan nem is, de szemmel láthatóan asszisztál ehhez;
  • a KDNP Nógrád megyei elnöke és a Fidesz szécsényi szervezetének elnöke az építkezés helyett a rombolás pártjára álltak, és szétvernek egy évtizedek óta sikeresen működő szövetséget.
Semjén Zsolt a KDNP elnöke, Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára  és Stayer László szécsényi polgármester az országos vadásznap megnyitó ünnepségén Szécsényben 2015. szeptember 12-én
photo_camera Semjén Zsolt a KDNP elnöke, Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára és Stayer László szécsényi polgármester az országos vadásznap megnyitó ünnepségén Szécsényben 2015. szeptember 12-én Fotó: MTI /Komka Péter

A 24.hu szerint az ügy előzménye, hogy a helyi kereszténydemokraták azt akarták, ha a jelenlegi városvezető, Stayer László maradjon a Fidesz-KDNP közös jelöltje. A helyi fideszesek viszont még a két párt megállapodása alapján kötelező egyeztetésre sem voltak hajlandók, miután ők saját elnöküket, Varga Bélát jelölték.