Garázdaság miatt nyomoznak az arabnak nézett, és emiatt lefejelt cigány újságíró ügyében

bűnügy
2019 augusztus 12., 18:03
comments 123

Az Index azt írja, hogy garázdaság vétségében nyomoz a rendőrség a terhes feleségével sétáló, arab bevándorlónak nézett, és lefejelt cigány férfi ügyében, de a megtámadott pár el akarja érni, hogy gyűlölet-bűncselekményre, azaz hivatalos nevén közösség tagja elleni erőszakra minősítsék az esetet. A garázdasággal ellentétben ez vonatkozik azokra az ügyekre, amikor valakit többek között nemzeti, etnikai vagy faji hovatartozása miatt bántalmaznak, és súlyosabb büntetés is jár érte, mint a garázdaság miatt.

link Forrás

A lap azt írja, a férfi szerint egyértelmű, hogy a támadói rasszista indíttatásból verték meg az utcán, „évek óta ilyen a politikai klíma, tudni lehetett, hogy ennek a gyűlöletkeltésnek lesznek társadalmi lecsapódásai”, de azt nehéz lesz bizonyítania, hogy tényleg migránsozva verték meg.

Garázdaság vétségével nyomozást indítani bevett szokás, mert ez tágabb fogalom, és a nyomozás során specifikálódhat, attól függően, az üggyel kapcsolatban milyen részletek derülnek még ki. Ha a rendőrség lezárta a nyomozást, az ügyészség eldönti, milyen váddal viszi az esetet bíróságra. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.