Százezer rubelt kap, aki felfedi a fiatal nőt gyomorszájon vágó maszkos rendőr kilétét

külföld
2019 augusztus 12., 10:59

Most szombaton ismét szabad és tisztességes választásokért tüntettek Moszkvában. A rendőrség ezúttal 256 tüntetőt vett őrizetbe, és a beszámolók szerint eleve óriási volt a rendőri jelenlét, a hatalom alighanem ezzel is meg akarta üzenni, hogy elég volt a tüntetésekből. 

A tüntetés óta két letartóztatásból is komoly botrány lett: a Meduza cikke szerint egyrészt a rendőrök elvittek egy, az orosz média szerint mozgássérült férfit, akit cipelés közben le is ejtettek. Másrészt pedig két rendőr elhurcolt egy fiatal nőt is, és egy felvételen azt látni, hogy az egyikük gyomorszájon is vágta a tüntetőt. 

link Forrás

A fiatal nő Darja Sosznovszkaja, és azzal vádolják, hogy megsértette az orosz gyülekezési törvényt.  A nő állítólag feljelentést kíván tenni a rendőr ellen, akinek a kilétét még mindig nem ismerni. Közben az Agora nevű emberi jogi szervezet százezer rubelt, azaz átszámítva több mint 430 ezer forintot ígért annak, aki felfedi a maszkos rendőr kilétét. 

Sosznovszkaja megütése komoly felháborodást váltott ki, két ismert orosz zenész, Egor Kreed és Szergej Lazarev is tiltakozott miatta közösségi oldalán.  

Bár sokan tettek panaszt ellene, a rendőr hivatalos azonosítása nem feltétlen fog könnyen menni, ugyanis a felvételek alapján nem viselt azonosító jelvényt, amit amúgy a jogszabályok szerint kellett volna neki. 

Arról, hogy mi történik az utóbbi hetekben Oroszországban, nemrég részletesen is írtunk