Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában, hetekig tarthat a mentésük

baleset
2019 augusztus 18., 14:23
A Lengyel-Tátra
photo_camera A Lengyel-Tátra Fotó: pixabay.com

A Reuters hírügynökség adott hírt róla, hogy a lengyel hegyimentők jelentése szerint vasárnap két barlangász rekedt a lengyelországi Tátra egyik barlangrendszerében. 

Nagy mennyiségű víz öntötte el a járatokat, és egy hat fős barlangászcsapat két tagja esett csapdába. Négyen még időben ki tudtak menekülni, és azonnal riasztották a hegyi mentőket. Egyelőre nincs kapcsolat a két bent rekedt barlangásszal, és pontos helyüket sem sikerült meghatározni a barlangrendszeren belül.

Az Index közben a Dziennik Polskira hivatkozva azt írja, hogy a mászók annak ellenére folytatták útjukat, hogy érzékelték, hogy a vízszint növekedik.  

A Reuters szerint máris több mint 24 fős mentőalakulat dolgozik a két barlangász kimentésén, és már fel is állították a mentőtábort a barlangrendszer bejáratánál.

Az első önkéntes csapat szombat este érkezett a helyszínre, később pedig kiegészült profi krakkói tűzoltókkal és barlangi mentőkkel. Szükség lesz rájuk, mert a nagy havas barlang (Wielka Sniezna) a leghosszabb és legmélyebb barlangrendszer az egész Tátrában, a járatok teljes hossza meghaladja a 24 km-t. 

Az egyetlen lehetségesnek látszó opció a mentőalakulat vezetője Jan Krzysztof szerint, hogy robbantással vájnak utat a barlangászokhoz - Krzysztof szerint viszont fel kell készülni arra, hogy maga az akció napokat, de akár heteket is igénybe vehet. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.