A Twitter betiltja az állami média hirdetéseit

Hétfőn a Twitter bejelentette, hogy átírja eddigi szabályzatát, és nem engedélyezi az állami kontroll alatt álló média hirdetéseit.

A lépés előzménye, hogy a Twitter csaknem ezer olyan fiókot blokkolt, amely mögött a cég szerint kínai kormányzati szervek állnak, és amely összehangoltan ömleszt hamis információkat a hongkongi kormányellenes megmozdulások résztvevőinek lejáratására. Ezután a Facebook is hasonlóan cselekedett, de ők egyelőre nem hoztak az állami médiát korlátozó szabályokat.

Könnygázzal lefújt hongkongi tüntetőkFotó: ANTHONY WALLACE/AFP

A Twitter 936 működő fiókot blokkolt, és megelőző jelleggel ugyancsak felfüggesztett további 200 ezer már létrehozott, de még nem aktív fiókot, amelynek az lenne a feladata, hogy az említett információs kampányt kiterjessze. Közleményük szerint „állami támogatással zajló információs műveletet” sikerült leleplezni, amelynek keretében a kínai kormány támogatásával számos fiók a hongkongi belpolitikai megosztottságot próbálja felerősíteni, hamis információkkal, kommentárokkal és képanyagokkal akarja lejáratni a hongkongi tiltakozókat. Egyebek között olyan képeket tettek fel a hálóra, amelyeken a tüntetőknek tulajdonított erőszakos cselekmények láthatóak, és olyan állítások olvashatóak, amelyek szerint a hongkongi demonstrálók jelentős anyagi károkat okoznak és nyugati érdekeket szolgálnak. A Twitter használatát egyébként tiltják Kínában, a csaknem ezer fiók nagy része VPN-t használt (más országban lévőnek álcázta magát) vagy Peking által engedélyezett kínai IP-címekről küldték a propagandaanyagokat. 

Ezután a Facebook is jelezte, hogy törölt hét oldalt, három csoportot és öt felhasználót, amely ugyanazt a kínai eredetű propagandaoffenzívát folytatta. „Folyamatosan dolgozunk, hogy azonosítsuk és megakadályozzuk ezt a tevékenységet, mert nem szeretnénk, ha a mi szolgáltatásunkat emberek manipulálására használnák” - fogalmazott közleményében a portál. „Még ha az e tevékenység mögött álló személyek el is akarták rejteni identitásukat, sikerült feltárnunk, hogy a kínai kormánnyal kapcsolatban állókról van szó” - írja az MTI.

Rohingya fiatalt tanítanak, hogy Facebookon, Twitteren és Instagramon dokumentálni tudja a Mianmarból elűzött mintegy egymillió menekült életétFotó: MUNIR UZ ZAMAN/AFP

Az Axios megjegyzi, hogy autoriter rendszerek rendszeresen használják a közösségi médiát saját állampolgáraik ellen, például Szaúd-Arábia a Twittert vagy Mianmar a Facebookot. A CNN pedig Iránt említi, illetve a legnagyobb visszhangot kiváltó esetet, amikor az orosz kormány trolljai folytattak összehangolt kampányt a közösségi médiában Donald Trump választási győzelme érdekében.

A másik nagy kérdés az lesz, hogy a demokráciákban kiket érint a tiltás.

A Twitter közleményéből kiderül, hogy nem csak a nyíltan állami tulajdonú médiát érinti az új szabályozás, hanem „az állam által pénzügyileg vagy szerkesztőségileg kontrollált” médiatermékeket. Az ennek megállapítására használt források között említik többek között a Riporterek Határok Nélkült, a Freedom House-t, az Economist Intelligence Unitot és a UNESCO-t. Ezen szervezetek közül voltak olyanok, amelyek kritikusan írtak a magyar állam térhódításában a médiában. A BuzzFeed újságírója ugyanakkor úgy értesült, hogy az adópénzből működő, de független felügyelettel ellátott nagy csatornák, mint a BBC, a CBC és az NPR mentesülnek a korlátozás alól.

A Twitter vizsgálni fogja az egyes médiatermékek függetlenségét, tulajdonosi struktúráját és az esetleges politikai befolyást. A rendelkezés nem érinti a tisztán szórakoztató, sport- és utazási médiát, de ha híreket is szolgáltatnak, akkor igen.