India lehet a negyedik ország, amely megveti lábát a Holdon

2019 augusztus 20., kedd 6:24
134

Megkezdte Hold körüli keringését a Csandraján-2 indiai űrszonda kedden - közölte az az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO). 

A Csandraján-2 július 22-én indult a dél-indiai Madrásztól 80 kilométerre északra fekvő Szriharikóta űrközpontból, egy héttel a tervezett fellövés után, amely technikai probléma miatt meghiúsult. A modult Hold körüli pályára helyező manővert közép-európai idő szerint hajnali 5.32 órakor fejezték be - írta a BBC az ISRO Twitter-üzenete alapján. 

A legénység nélküli űrszonda missziója mintegy 10 milliárd rúpiába (41 milliárd forint) kerül. 

Ha a Csandraján-2 sikeresen végrehajtja küldetését, India a negyedik ország lesz az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után, amely megveti a lábát a Holdon. 

A GSLV-Mk-III rakéta vitte a világűrbe a Csandraján-2-t, amely majd a Hold körül kering, a Vikram holdraszálló egységet, valamint a Pradzsán holdjárót. A mintegy ötven napig tartó út után a leszállóegység „puha”, irányított landolást hajt végre szeptember elején a Hold felszínén. 

A kilövés július 22-én Fotó: ARUN SANKAR/AFP

„A landolás előtti utolsó 15 perc lesz a legizgalmasabb. Ez az ISRO valaha végrehajtott legkomplexebb missziója” - mondta K. Sivan, az Indiai Űrkutató Szervezet vezetője. Az indiai holdraszálló egység és a holdjáró az égitest olyan, a déli sarkhoz közeli pontjára érkezik, ahol korábban nem szállt le űrjármű. A misszió célja többek között víz és ásványok felkutatása lesz.

Ez lesz a harmadik landolási kísérlet idén a Holdon, miután a kínai Csang'o-4 sikeresen teljesítette a tervet, az izraeli Beresit viszont végül a Holdra zuhant áprilisban. 

A Csandraján-1, India első Hold-missziója 2008-ban indult útnak, és bár nem landolt a felszínen, de radarmérésekkel igazolta, hogy van víz a Holdon. (BBC, MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt