A szétválasztott sziámi ikrek mindketten stabil állapotban vannak

Egészségügy
2019 augusztus 21., 18:02
comments 92

A Dakkában szétválasztott bangladesi sziámi ikrek mindkét tagja stabil állapotban van – közölte a Cselekvés Alapítvány az MTI-vel.

Azt írták, az augusztus elsején elkezdett maratoni, 33 órás végső szétválasztó műtét után 19 nappal az eddig altatásban lévő Rukia is önállóan kinyitotta a szemét. Ikertestvérét, Rabiát – aki, mióta 2 hete magához tért, egész mondatokban beszél és szájon át eszik – az édesanyjuk már ölbe is veheti.

A speciális vírusos láz után – amin mindkét gyerek átesett, és Rukia állapotát néhány nappal ezelőtt kritikussá tette – már mindkét gyerek állapota stabil. Rabia és Rukia állapotából előreláthatólag 3-6 hét múlva lehet hosszú távú következtetéseket levonni – írták.

A fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét a bangladesi Dakkában.

Rabia és Rukia, a fejüknél összenőtt sziámi ikrek, akiknek a szétválasztásán egy magyar orvoscsapat is dolgozik.
photo_camera Rabia és Rukia, a fejüknél összenőtt sziámi ikrek Fotó: Munir Uz Zaman/AFP

A három fő szakaszból álló műtétsorozat első részét, a fő agyi szállítóér-hálózat érfalon belüli kétlépcsős szétválasztását sikerrel végezte el az alapítvány háromfős orvoscsapata, Csókay András, Hudák István és Pataki Gergely Bangladesben tavaly februárban és augusztusban. Idén év elején a gyerekeket Magyarországra hozták, hogy elvégezzék rajtuk a végleges koponyaszétválasztó operációhoz szükséges diagnosztikai és előkészítő vizsgálatokat és beültessék a szövettágítókat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.